Avar kori előkelők genetikai kutatása

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Archeogenomikai Intézete és Régészeti Intézete is részt vett az avar kori elit genetikai kutatásában, amelynek a legújabb eredményeit a rangos Cell élettudományi szaklapban mutatták be április elején. A tanulmányt genetikusokból, régészekből, antropológusokból és történészekből álló multidiszciplináris kutatócsoport készítette, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Intézetének igazgatója, Vida Tivadar kezdeményezésére. A hazai embertani leletek elemzésein alapuló munka az avar előkelők genetikai eredetét Belső-Ázsia egy keleti régiójára vezeti vissza, és megerősíti a magyar kutatók archeogenetikai tanulmányának eredményeit, amely 2020-ban jelent meg a Scientific Reportsban. A szélesebb adatbázisra és teljes genomi elemzésekre épülő új tanulmány azonban már közvetlen genetikai bizonyítékot is szolgáltat az emberiség történetének egyik legnagyobb, óriási távolságot felölelő, gyors vándorlására.

Az avarok csaknem 250 éven át uralták Kelet-Közép-Európa nagy részét. Ázsiából érkeztek a 6. században, származásukat azonban vita övezi mind az ókori szerzők, mind a modern történészek körében. Felmerült, hogy a Kína félelmetes ellenségeként ismert Zsuanzsuan Birodalom népének leszármazottai, valamint az is, hogy egyes csoportjaik Közép-Ázsiából, illetve Kelet-Európából származhatnak.

Az 560-as években létrehozott Avar Kaganátus központja a Kárpát-medencében volt, eredeti hazájuk és származásuk azonban – a tudományos viták ellenére – máig tisztázatlan maradt. A történeti források elsősorban ellenségeiktől, a bizánciaktól maradtak ránk, akik az avarok hirtelen európai megjelenése után e félelmetes harcosok eredetét próbálták feltárni. Vajon valóban a mongol sztyeppén található Zsuanzsuan Birodalomból származtak, amelyet 552-ben a türkök pusztítottak el, vagy hihetünk a türköknek, akik erősen vitatták e tekintélyes örökséget?

A történészek ez idáig arra a kérdésre keresték a választ, hogy az avarok vándorlása egy jól szervezett népmozgás volt-e, vagy pedig a türkök elől menekülő „szökevények” csoportja telepedett le a Kárpát-medencében. A régészeti kutatások már korábban is számos párhuzamra mutattak rá a Kárpát-medencei és az eurázsiai nomád leletek – például fegyverek, edények, lószerszámzat – között. A Kárpát-medencét és Mongólia területét a közös hatalmi szimbólumnak számító, nemesfémből készült, lunula alakú mellkasdíszek használata is összeköti. Az is ismert, hogy a kengyelt az avarok terjesztették el tömegesen Európában. Mindezek ellenére az avarok eredetét nem lehetett pontosan nyomon követni a széles eurázsiai sztyeppéken.

A most megjelent tanulmányban 66, a 4–8. században élt Kárpát-medencei ember maradványait elemezték, köztük a valaha felfedezett nyolc leggazdagabb, aranytárgyakkal együtt eltemetett avar előkelőét. A genetikai elemzések a BTK Archeogenomikai Intézetében kezdődtek, majd a lipcsei MPI EVA Archeogenetikai Osztályán folytatódtak, kiegészülve a harvardi laboratórium eredményeivel. A tanulmányban az avar kori személyeken kívül más, például szarmata és hun kori csoportokat is vizsgáltak régiónkból. Az elemzések során kapott genomszintű DNS-adatok határozott nyomokat szolgáltattak a népesség eredetéről.

Az archeogenetikai eredmények történeti kontextusba helyezése lehetővé tette, hogy a kutatók leszűkítsék az avar migráció pontos időrendjét is. Az avarok néhány év alatt több mint 5000 kilométert tettek meg Mongóliától a Kaukázusig, majd további tíz év múlva a mai Magyarország területén telepedtek le. Ez a migráció az emberiség történetének egyik leggyorsabb nagy távolságú vándorlása, amely az ősi DNS-nek köszönhetően most rekonstruálhatóvá vált.

„Azt is látjuk, hogy a 7. századi avar kori elit az Északkelet-Ázsiához való egyértelmű genetikai kapcsolatuk és a Zsuanzsuan Birodalom bukásához köthető eredetük mellett további 20–30 százalékban valószínűleg az Észak-Kaukázushoz és a kelet-európai sztyeppéhez is köthető, ami közelebbi területekről érkező migrációra is utalhat” – mondta Guido Gnecchi-Ruscone, a tanulmány egyik első szerzője.

„A domináns kelet-ázsiai genetikai örökség megtalálható a Duna–Tisza közi központi avar települési terület több temetőjében is” – tette hozzá Szécsényi-Nagy Anna, a BTK archeogenetikusa, tanulmány másik első szerzője.

Az elsődleges települési régión kívül azonban a kutatók nagy eltérést tapasztaltak az egyének közötti keveredés mértékében, különösen a dél-dunántúli Kölked lelőhelyen. Ez arra utal, hogy egy bevándorló avar elit a heterogén helyi elit segítségével irányította a sokszínű lakosságot.

„Ezek az izgalmas eredmények rámutatnak arra, hogy mekkora potenciál rejlik a genetikusok, régészek, történészek és antropológusok példátlan együttműködésében a népvándorlás korának kutatása terén”– hangsúlyozta Vida Tivadar, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének igazgatója, a kutatás magyarországi kezdeményezője és vezetője.