Az első működő lézersugár létrehozása

Az első sugarat Theodore Maiman „lőtte ki” 1960. május 16-án a kaliforniai Hughes Research Laboratóriumban.

Dr. Theodore „Ted” Maiman lézere – a világ első működő lézere – jelentős áttörést jelentett az alkalmazott fizika területén. Napjainkban a lézer által kiváltott fényt számos tevékenységre használják, a műtétektől a fegyverekig. A fénysugár neve az angol Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation kifejezés rövidítése, vagyis laser, ami magyarosítva lézer. A lézernyaláb keskeny és nagyon kis széttartású nyaláb. A lézerfény nagyrészt párhuzamos fénysugarakból áll, nagyon kis szóródási szöggel. Ezzel nagy energiasűrűség érhető el szűk sugárban, nagy távolságokban is.
Az elméleti alapokat Einstein vetette papírra 1917-ben, a The Quantum Theory of Radiation című művében, amelyben a „stimulált sugárzáskibocsátás” koncepcióját tárta a világ elé. Az első működő lézer megépítését azonban egy másik, lézerelméletről szóló tanulmány ösztönözte, amelyet két fizikus, Charles Townes és Arthur L. Schawlow publikált 1958-ban. Utóbbi megjelenése után a fizikusok világszerte arra törekedtek, hogy megvalósítsák Townes és Schawlow elméletét. A projekt finanszírozására hatalmas állami támogatásokat írtak ki (elsősorban a Pentagon Védelmi Fejlett Kutatási Projektek Ügynökségétől) vállalati laboratóriumoknak, valamint állami és magánegyetemeknek szerte az Egyesült Államokban. Végül azonban a kaliforniai Hughes Electric Corporation egyik magányos fizikusa alkotta meg az első működő lézert, aki a főnökei kívánsága és a fizikusok közti általános vélemény ellen dolgozott, miszerint elképzelései soha nem fognak működni. Ez az ember Theodore Maiman volt – írja a ethw.org online portál.
Maiman kifejlesztett egy olyan vörös lézerfényt, melynek magas volt a krómtartalma. Maiman a rubinkristály egyik végére féligáteresztő, a másikra pedig nagy visszaverő képességű tükörréteget párologtatott, és villanólámpával gerjesztett a kristály krómatomjait. Miközben az atomok alapállapotba tértek vissza, meghatározott energiájú fényhullámokat bocsátottak ki, és ezek elindították az indukált emissziót, vagyis a lézerfényt.
Mindenki megdöbbent, amikor Maiman 1960 augusztusában publikálta eredményeit a Nature tudományos folyóiratban. Egyes fizikusok azonban lekicsinyelték a felfedezés jelentőségét. Maiman szerényen úgy nyilatkozott, hogy „későn érkezett a lézerfejlesztés területére, és az az érzése, hogy másoktól lopta el a dicsőséget, akik az igazi munkát végezték”. Ennek ellenére a világ jelentős áttörésként ismerte el az eseményt, és Maimant ma is nagyra becsülik a lézertechnológiához való hozzájárulását.
A sikeres tesztelés után, 1961-ben kereskedelmi forgalomba hozták az első lézert. Maiman ekkor felmondott a laboratóriumban és megalapított egy kereskedelmi lézercéget, a Quantatront. A lézertechnológia ezután gyorsan fejlődött: hamarosan megjelent a piacon a festéklézer, a hélium-neonlézer, a félvezető lézer, a szén-dioxid lézer, az ionlézer, a fémgőz-lézer és a szabadelektron-lézer.