A tuberkulózis elleni küzdelem hazai kezdeményezője

Korányi Frigyes tudományos munkásságára a külföld is felfigyelt. A magyarországi orvostudomány egyik korai meghatározó alakja olyan kézikönyvek lépfenéről, tüdőbetegségekről szóló fejezeteit írta meg, amelyek ma is kiemelt fontosságú alapműnek számítanak.

Kornfeld Frigyes néven született 1827. december 10-én Nagykállóban, egy tehetős izraelita orvoscsalád elsőszülöttjeként. A középiskola elvégzése után, 1844-től a pesti egyetem orvosi karán tanult; itt a haladó gondolkodású Balassa János sebészprofesszor egyik kedves tanítványa lett. Itt érte a szabadságharc is: 1848. március 15-én reggel egy belgyógyászati előadás hallgatása közben, majd  úgy döntött, hogy csatlakozik az egyetemistákhoz, így végigjárta a forradalom helyszíneit. Később nemzetőrként, majd a Szabolcs vármegyei önkéntes zászlóalj gyógyszertárának parancsnokaként, ezután honvédorvosként, végül a 104. honvédzászlóalj főorvosaként is szolgált.

„Az 1848-as szabadságharc fiatalságomnak nagy, egész életemre kiható eseménye volt. Az 1847- ről 1848-ra fordult télen az Oroszhegyi Józsa elnöksége alatt álló ifjúsági egyesületünkben előbb a Beleznay-kert kertészházában, utóbb a Trattner–Károlyi-udvar földszintes szerkesztői szobájában tartottuk üléseinket és felolvasásainkat. Szélesebb körű és változóbb közönségű találkozásaink a Pilvax-kávéházban folytak le. Sokat olvastuk a francia forradalom s az azt megelőző idő philosophusait, történetíróinak és politikusainak műveit. Az 1848 februári párizsi események visszhangra találtak a pozsonyi országgyűlésen összegyűlt fiatalságban és mozgásba hozták a pesti egyetem fiatalságát is. A vezetőinek szűkebb körében lefolyt megbeszélések és létrejött elhatározások felől közelebbi értesülések nem szivárogtak ki és azért teljesen megleptek a március 15-i események. Petőfi, Jókai és Irányi kora reggel megjelentek a jogi egyetemen és fél tízre átjöttek az Újvilág utcai egyetemi épület udvarába. Éppen gyülekeztünk Balassa előadására. Az előadás megkezdésekor az udvarból előbb csendes, majd hangos beszéd hallatszott fel a tanterembe. A szavakat megérteni nem lehetett. Néhányan a folyosóra mentek megnézni, mi történik. Visszatérve a terembe, bekiáltották, hogy az udvaron Petőfi szaval. Balassa megszakította előadását. A hallgatók ide-oda futkosni kezdtek. Balassát segédei csendesen informálták. Azután Balassa felszólalt. Szavaira ma is jól emlékszem. „Uraim, nagy mozgalom indult meg. Tartsák meg nyugalmukat, higgadságukat.” Ezt mondva, kiment a tanteremből. Tolongva futottunk az udvarba. Petőfi asztalon állva szavalta a „Talpra magyar!”-t. A hallgatók tömege vette körül. Ma is látom arcát, amint halálsápadtan, inkább elnyomott hangon és időnként csak egyes szavaknál válva hangosabbá, mondotta el költeményét. Eleinte némán állottunk körülötte. Mikor azután hangja megerősödött és Petőfi nagyobb pathos-szal beszélt, a lelkesedés kitört” – írja báró Korányi Frigyes a naplójában.

A szabadságharc és forradalom után – édesapja kezdeményezésére – a teljes családjával együtt áttért a katolikus vallásra, és felvette a Korányi nevet. Ezután folytatta a tanulmányait Pesten, orvosi oklevelét 1851-ben kapta meg, míg szülészmesteri és sebészi képesítését egy évvel később, Bécsben szerezte meg. Nem sokkal később azonban, a szabadságharcban való részvétele miatt kitiltották mindkét városból és száműzték Nagykállóra. Felségsértéssel vádolták egy rokonának írt levél miatt, amiben Ferenc József császárt „jóképű gyereknek” titulálta.

Korányi azonban nem adta fel. Gyakorló orvosként kezdett dolgozni a kitűnő diagnoszta hírében álló apja mellett, és elsajátította a szakma legfontosabb alapjait. Később önállósult és tudására alapozva megalapította a helyi kórházat 1859-ben. Közben levelezett orvos barátaival (köztük Markusovszky Lajossal, a modern magyar egészségügyi oktatás egyik megszervezőjével) és tudományos körutat is tett velük Nyugat-Európában, ahol a legnevezetesebb egyetemeken és orvosi intézetekben szereztek tapasztalatot. Hazatérve tanulmányokat írt a hazai orvosképzés reformjának szükségességéről. Leginkább két kérdés foglalkoztatta: a malária okozta lépmegnagyobbodás, illetve a gyermekhalandóság.

Néhány év múlva megválasztották Szabolcs vármegye főorvosává, három évvel később pedig amnesztiát kapott. Visszatérhetett Pestre, ahol idegkórtanból magántanári képesítést szerzett, majd 1865-től a Rókus Kórház idegosztályának vezetője lett. Egy év múlva már a belgyógyászati klinika egyetemi tanáraként tevékenykedett, és az ő irányításával kezdődött meg a hazai korszerű belgyógyászati ellátás és oktatás fejlődése. Megalakította az európai hírű Korányi-iskolát, ahol olyan orvosok tanultak, mint például a világhírű román bakteriológus Victor Babes, a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem egyik névadója.

Korányi Frigyest 1884-ben az akadémia levelező tagjává választották, és tolcsvai előnévvel nemességet kapott. Később rektorként irányította a pesti egyetemet, majd a főrendiház örökös tagjának nevezték ki, 1908-ban pedig bárói rangra emelték. Részt vett az egészségügyi reformintézkedések kidolgozásában, bevezette a laboratóriumi kutatást, a biokémiai, a bakteriológiai és a röntgenvizsgálatokat, a klinikai gyakornoki rendszert. Az első magyar orvos volt, akinek tudományos munkásságára a külföld is felfigyelt.

Elsőként foglalkozott a szívbillentyű elégtelenséggel és ismerte fel a tuberkulózis terjedésének társadalmi veszélyét. Korányi nevéhez fűződik a tuberkulózis elleni küzdelem kezdeményezése, a tüdővizsgáló rendelői hálózat kiépítése, valamint az 1901-ben Budakeszin megnyílt Erzsébet királyné Tüdőszanatórium megtervezése, felépíttetése és a költségeknek közadakozásból való összegyűjtése. A magyar belgyógyászat úttörője 86 éves korában, 1913. május 19-én halt meg Budapesten.