Ezek voltak a tojásrakó emlősök első bizonyítékai

A tojásrakó emlősök rejtélyes és kicsiny csoportjáról alig 150 éve van biztos tudomásunk: a skót zoológus William Caldwell 1883-ban kapott megbízást és támogatást arra, hogy Ausztráliába utazva bebizonyítsa, valóban tojást raknak ezek az állatok. Az ekkor gyűjtött, bizonyító erejű példányait nemrégiben újra megtalálták a múzeum raktáraiban. Azzal, hogy bebizonyosodott, léteznek tojásrakó emlősök, megváltozott a tudományos gondolkodás, a felfedezés ugyanis az evolúció elméletét támogatta.

A különleges gyűjteményi példányokat annak idején nem vezették be a múzeum a katalógusába, így tudomásuk se volt róla a gyűjteménykezelőknek, hogy egyáltalában léteznek. Nemrégiben bukkant rá Jack Ashby, a múzeum helyettes vezetője, amikor egy új, ausztrál emlősökről készülő könyvéhez keresett információkat.

„Egy dolog elolvasni a 19. századi bejelentést arról, hogy a hangyászsün és a kacsacsőrű emlős tojásokkal szaporodnak, ám egészen lenyűgöző kézben tartani azokat a mintapéldányokat, amelyek összekötik a jelent a közel 150 éve történt felfedezés pillanatával” – mondta Ashby, aki muzeológiai tapasztalatai alapján már gyanította, hogy Caldwell gyűjteményi példányai valahol itt lehetnek a cambridge-i múzeumban. Három hónappal később elő is kerültek, s Ashby bebizonyította, valóban a Caldwell gyűjtéséből származó példányokra bukkantak rá.

Az európaiak csak 1790-ben találkoztak a tojásrakó emlősökkel, egészen addig azt hitték, minden emlős elevenszülő. A tojásrakó emlősök léte a 19. századi zoológia legnagyobb kérdései közt volt, tudományos viták zajlottak róla, mivel a korabeli szakemberek nem tudták elfogadni, hogy egy állatcsoport képes átalakulni, ez ugyanis az evolúciót támogatta volna. Mivel a hüllők raknak tojást, az emberek egyszerűen kizártnak tartották, hogy egy emlős is szaporodhat így, egy alacsonyabb létformához való „visszatérésnek” tűnt ez a korabeli felfogás szerint.

Az újra felfedezett példányok közt hangyászsün, kacsacsőrű emlős, és erszényesek is vannak, fejlődésük különböző stádiumában, a megtermékenyített petétől az ivarérés előtti korig. Caldwell volt az első, aki az egyes állatok teljes életét átfogó életszakaszokból gyűjtött példányokat, azonban nem minden általa begyűjtött darab van meg jelenleg a múzeumban.

Az európaiak 85 éven át igyekeztek bizonyítékot találni arra, hogy léteznek tojásrakó emlősök, azonban az olyan „pletykák”, mint az ausztrál őslakosok elmondásai, nem tűntek hitelesnek számukra. 1883-ban Caldwell jórészt a Cambridge-i Egyetem, a Királyi Természettudományos Társaság (Royal Society) és a brit kormány anyagi támogatásával útnak indult Ausztráliába, hogy megoldja ezt a régóta fennálló rejtélyt. Egy év alatt mintegy 1400 példányos gyűjteményt állított össze, ebben az őslakosok is segítették, majd 1884-ben találtak egy hangyászsünt, amelynek frissen rakott tojás volt az erszényében, majd pedig egy kacsacsőrű emlőst, amelynek fészkében már volt egy tojás és épp lerakni készült a másodikat. Ezek voltak azok a bizonyítékok, amelyre Caldwell vadászott, a felfedezése hírét azonnal szétkürtölte a világban. A tudományos közösség is elismerte végre a tojásrakó emlősök létét most, hogy egy európai tudós saját maga látta és bizonyította.

Ausztrália állatait az elmúlt 200 évben folyamatosan lekicsinylő megjegyzések érték, furának és alacsonyabb rendűnek tartották őket a tudósok. A nyelvhasználat pedig mind a mai napig meghatározza, miként is gondolkodunk ezekről a lényekről, aláásva a természetvédelmi törekvéseket is. „A kacsacsőrű emlősök és a hangyászsünök nem fura és primitív állatok, ahogy sok régebbi feljegyzésben olvashatjuk, ők pontosan ugyanolyan fejlettek, mint bármi más. Egyszerűen csak az van, hogy ők nem hagyták abba a tojásrakást. Szerintem csodálatra méltók és értékesek!” – magyarázta Ashby.

A hangyászsün tüskeszerű kültakaróval rendelkezik, és Ausztrália mindenféle részén képes megélni, a hósipkás hegyektől a legszárazabb sivatagokig. A kacsacsőrű emlős az egyetlen emlős, amely képes érzékelni az elektromosságot, és azon kevés emlősök közé tartozik, amelyek képesek mérget termelni. Amikor az első preparátumokat Európába hozták, az emberek azt hitték, valami többféle állatból összevarrt hamisítványokkal van dolguk.

Mindkét állatnak olyan tulajdonságai vannak, amelyekről a 19. századi tudósok úgy hitték még, külön-külön csak a madarakra, hüllőkre, illetve emlősökre lehetnek jellemzőek, nem pedig egyazon állatra. Emiatt is vált az evolúció körüli viták központi kérdésévé a létezésük.