Nyolc meglepő és kevéssé ismert tény a nyaktilóról

A guillotinet, más néven nyaktilót egykor Franciaország „nemzeti borotvájának” is nevezték. Az egyszerű szerkezetes kivégzőeszköz eredetileg két, függőleges oszlopból állt, amelyek egy élesre fent, súlyos, felhúzható és lebocsátható kést vagy bárdot rögzítettek. A kivégzés során az elítéltet egy deszkára fektették és erősen megkötötték, a fejét pedig egy kis bevágásba került úgy, hogy a leeső bárd egyszerre és biztosan kettévágja nyakát. Bár névadója Joseph-Ignace Guillotine francia orvos, a nyaktiló története sokkal régebbre nyúlik vissza. Mi pedig a History történelmi portál segítségével összeszedtünk nyolc izgalmas tényt a kivégzőeszközzel kapcsolatban:

Eredete a középkorig nyúlik vissza
A „guillotine” elnevezés az 1790-es évekből és a francia forradalom idejéből származik, de hasonló kivégzőeszközök már évszázadok óta léteztek. A középkorban Németországban és Flandriában is használtak egy planke (magyarul deszka) nevű lefejező eszközt, az angoloknak pedig volt egy Halifax Gibbet (gibbet-nek hívták a nyilvános kivégzések végrehajtásához használt eszközöket) néven ismert csúszó fejszéjük. A francia guillotine-t azonban valószínűleg két, még ennél is korábbi gép ihlette: a reneszánsz kori mannaia (magyarul bárd vagy nagy fejsze) Olaszországból és a hírhedt Scottish Maiden (magyarul skót szűz), amely mintegy 120 ember életének kioltását szolgálta a 16. és 18. század között. A bizonyítékok azt is mutatják, hogy a kezdetleges nyaktilókat már jóval a forradalom napjai előtt is használták Franciaországban.

Eredetileg egy humánusabb végrehajtási módszerként fejlesztették ki
A francia guillotine eredete 1789 végére nyúlik vissza, amikor Dr. Joseph-Ignace Guillotine francia orvos javasolta, hogy a francia kormány egy „szelídebb” kivégzési módszert alkalmazzon. Bár személyesen ellenezte a halálbüntetést, Guillotine azzal érvelt, hogy a villámgyors géppel végzett lefejezés humánusabb lenne, mint a gyakran elhibázott karddal és bárddal történő lefejezés. Az orvos ezért később segített felügyelni az első prototípus fejlesztését: egy impozáns gép készült, amelyet Antoine Louis francia orvos tervezett és a német Tobias Schmidt csembalókészítő épített. A kivégzőeszköz 1792 áprilisában „állt szolgálatba” és hamarosan guillotine néven vált ismertté, ami miatt feltételezett feltalálója nagyon megrémült. Guillotine az 1790-es évek „guillotine-hisztériájában” már megpróbált elhatárolódni a géptől.

A guillotine-kivégzések jelentős tömegeket vonzottak
Az 1790-es évek közepén már ezrek lelték halálukat a nyaktiló pengéje által. A közvélemény eleinte panaszkodott, hogy a gép túl gyors, de a folyamat rövid időn belül szórakoztató jellegűvé vált. Az emberek tömegesen érkeztek a Place de la Revolution-ra, hogy figyelemmel kísérjék a guillotine végzetes „munkáját”, miközben az eszközt számtalan dalban, viccben és versben örökítették meg. A nézők egy-egy ilyen kivégzés idején ajándéktárgyakat vásárolhatnak, az áldozatok neveit felsoroló tervezetet olvashattak, vagy akár ehettek is gyorsan valamit a közeli „Cabaret de la Guillotine” étteremben. A műsor még az elítéltekre is kiterjedt: sokan szarkasztikus vicceket vagy cinikus utolsó szavakat soroltak a kivégzésük előtt, mások pedig úgymond feltáncoltatták magukat az állvány lépcsőjén. A guillotine iránti rajongás a 18. század végén alábbhagyott, de Franciaországban 1939-ig folytatódtak a nyilvános lefejezések.

Népszerű gyerekjátéknak számított
A gyerekek is gyakran vettek részt nyaktilóval végzett kivégzéseken, de néhányan otthon is szívesen játszottak a saját, miniatűr guillotine-jukkal. Az 1790-es években Franciaországban igen népszerű játékszernek számított a penge- és faanyag másolata. A gyerekek egy teljesen működőképes mini nyaktilót használták babák vagy akár kis rágcsálók lefejezésére. Néhány város végül betiltotta ezeket a játékszereket, mert attól tartottak, hogy rossz hatással lesz a gyerekek fejlődésére. Az újszerű guillotine-ok később a felsőbb társadalmi osztály tagjainak a vacsoraasztalára is eljutottak, ahol kenyér- és zöldségszeletelőként használták őket (ilyesmi eszközöket ma is lehet még kapni).

A kezelőik nemzeti celebekké váltak
Ahogy nőtt a guillotine népszerűsége, úgy emelkedett a kezelőinek a hírhedtsége is. A hóhérok egyre ismertebbé váltak a francia forradalom idején: az alapján ítélték meg őket, hogy milyen gyorsan és pontosan tudtak minél több lefejezést megszervezni. Ez a munka akkoriban gyakran családi vállalkozás volt. A Sanson család több generációja szolgált például állami hóhérként 1792 és 1847 között, akik több ezer ember mellett XVI. Lajos királyt és Marie Antoinette királynét is kivégezték.

A tudósok hátborzongató tanulmányokat végeztek
A nyaktiló használatának kezdetétől fogva elkezdődtek a találgatások arról, hogy az áldozatok feje vajon eszméleténél marad-e a levágás után. A vita 1793-ban ért el új magasságokat, amikor egy hóhérsegéd megveregette egyik elítélt fejét, és a nézők azt állították, hogy az arca kipirult a harag miatt. Az orvosok később arra kérték az áldozatokat, hogy a kivégzés után pislogjanak vagy hagyják nyitva az egyik szemüket, hogy bebizonyítsák, még tudnak mozogni. Néhány tudós gyertyalánggal vagy ammóniával közelített a fejek felé, hogy megfigyelje, vajon azok reagálnak-e. A szörnyű kísérleteket a 20. században leállították, ám patkánykísérletekből azóta kideürlt, hogy az agyi aktivitás a lefejezés után kb. 4 másodperccel áll csak le.

A náci Németországban kivégzésekre használták
A guillotine leginkább a forradalmi Franciaországhoz köthető, ám szinte ugyanennyi emberéletet követelhetett Németországban a Harmadik Birodalom idején. Adolf Hitler az 1930-as években állami kivégzési módszerré tette a nyaktilót, és elrendelte, hogy húsz kivégzőeszközt helyezzenek el Németország városaiban. A náci feljegyzések szerint a guillotine-t végül mintegy 16 500 ember kivégzésére használták 1933 és 1945 között, akik közül sokan az ellenállók vagy a politikai ellenzék körébe tartozók voltak.

Utoljára az 1970-es években használták
A nyaktiló még a 20. század végén is Franciaország állami halálbüntetési módszere maradt. Az elítélt gyilkos, Hamida Djandoubi volt az utolsó ember, akinek a „nemzeti borotva” oltotta ki az életét, miután 1977-ben kivégezték. Az eszköz 189 éves „uralma” hivatalosan azonban csak 1981 szeptemberében ért véget, miután Franciaország eltörölte a halálbüntetést, így a guillotine-t nyugdíjazták.