Így nyerte meg Singer a varrógép háborút

A Singer varrógép nemcsak a textilipart, hanem magát a globális üzleti világot is átalakította. Ám ha közelebbről megvizsgáljuk a Singer szabadalmi modellt, az azt bizonyítja, hogy a gép sikere nem csupán egy zseniális találmányt jelentett.

„A legtöbb amerikai úgy gondolja, hogy ha például egy jobb egérfogót építesz, akkor a világ ott fog kopogtatni az ajtódnál. Valójában ez nem igaz. Ha jobb egérfogót építesz, az állhat és elrohadhat a garázsod sarkában – mondta Peter Liebhold, a National Museum of American History egyik kurátora, amit a Smithonian Magazine portál idéz.

Isaac Merritt Singer (1811-1875) azonban aligha állíthatja, hogy ő találta fel a varrógépet. Az eredeti varrógép-koncepciót Elias Howe alkotta meg, aki 1846-ban szabadalmaztatta azt, miközben túlzott mértékű licencdíjat számolt fel mindenkinek, aki hasonlót próbált építeni és eladni. Singer – egy különc vállalkozó, színész és körülbelül két tucat különböző partnertől származó gyermek édesapja – csak rájött néhány módszerre Howe modelljének fejlesztésével kapcsolatban. 1851-ben ugyanis egy elromlott varrógép javításával bízták meg Singert, aki akkortájt egy gépműhelyben dolgozott, ő pedig tizenegy múlva egy tökéletesebb modellt állított elő, mely folyamatos varrásra is alkalmas volt. Ezek voltak a cérnavezérlő, valamint a függőleges tű és a vízszintes varrófelület kombinálása. Ezután szabadalmaztatta a gép eme verzióját, és megalakította az IM Singer & Co. vállalatot, de addigra néhány más feltaláló is szabadalmaztatott saját fejlesztéseket Howe eredeti koncepcióján. Ezek az újítások együttesen hozták létre azt, amit az ügyvédek „szabadalmi bozótnak” neveznek, amelyben számos fél tartott igényt a találmány kulcsfontosságú részeire. Ez robbantotta ki az úgynevezett varrógép háborút.

„Az emberek egymást perelték, a végsőkig kiaknázták az erőforrásaikat és harcoltak ahelyett, hogy magát a gépet fejlesztették volna” – mutatott rá Liebhold.

Ekkor Orlando Brunson Potter ügyvéd, aki később a Grover and Baker Sewing Machine Company elnöke lett, példátlan ötlettel állt elő: a frakciók egyesíthetnék üzleti érdekeiket. És mivel egy nagy teljesítményű és jövedelmező géphez több különböző szabadalom által kidolgozott alkatrészekre volt szükség, olyan megállapodást javasolt, amely egyetlen, csökkentett licencdíjat számítana fel, amelyet azután arányosan felosztanának a szabadalom birtokosai között.

Howe, Singer, Grover és Baker, valamint a gyártók, Wheeler és Wilson végül mind egyetértettek az ötlet bölcsességével, és létrehozták együtt az első „szabadalomtárat”, ami kilenc szabadalmat egyesített a varrógép-kombinációban és a négy érdekelt fél mindegyike megkapta minden egyes varrógép bevételének az egy százalékát attól függően, hogy mivel járultak hozzá a végső tervezéshez. És bár kilenc szabadalmat egyesítettek, közülük három bizonyult különösen fontosnak: Elias Howe szabadalma a záröltésre, Wheeler és Wilsons szabadalma a négymozdulatos adagolásra, és Singer szabadalma a függőleges tű és a vízszintes varrófelület kombinációjára vonatkozóan.

Tény, hogy Singernek félelmetes érzéke volt mindenféle műszaki dologhoz: találmánya tehát kiterjedt a szálfeszítő, tűsíkosító és anyagtovábbító részekre. A kizárólagos szabadalom miatt hosszú éveken át pereskedett Howe-val, de a procedúra során találkozott egy ügyvéddel, akit felvett cégéhez. A családcentrikus, becsületes Edward Clark tökéletes ellentéte volt a bohém, csapodár Singernek és bár magánemberként nem jöttek ki jól, de üzletileg remekül kiegészítették egymást.

Singer végül 1859. május 30-án szabadalmaztatta az általa kifejlesztett varrógépet, ami Clark reklámkampányainak és üzleti érzékének köszönhetően gyorsan népszerűvé vált (többek között bevezették a részletfizetésre történő eladást). A vállalkozásnak a következő öt évben már huszonkilenc országban voltak gyárai, Singer tehetségéből pedig újabb húsz szabadalmaztatott találmányra futotta.