A klasszikus korszak egyik kiemelkedő zeneszerzője

1809. május 31-én halt meg Franz Joseph Haydn osztrák zeneszerző, a szimfónia atyja, aki Magyarországon is élt és alkotott.

Haydn zenész családba született 1732. március 31-én az alsó-ausztriai Rohrauban. Gyakran énekelt, zenélt fivéreivel és édesapjával együtt, így Haydn már kiskorában közeli kapcsolatba került a zene világával. Szülei eredetileg egyházi pályára szánták, de tisztában voltak azzal, hogy a szülővárosában nem kaphat minőségi oktatást. Végül egyik rokonuk rábeszélésének engedve küldték el Hainburgba zenét tanulni. Haydn ekkor mindössze hat éves volt. A fiatal fiú nem élvezte az ott töltött időt, gyakran nem foglalkoztak vele, sőt éhezni is hagyták, ám megtanult hegedülni és csembalón játszani, miközben a templomi kórusban is énekelt. A Szent István-székesegyház meghallgatásán is felfigyeltek rá, így Bécsbe került, ahol kilenc évig élt kóristaként. A hangja mélyülésével azonban utcára került, majd egyik barátjához költözött. Végre intenzív zeneszerzési tanulmányokba kezdhetett, hogy zenészként megtalálja helyét a világban – írja a Heritage History online portál.
A tehetséges Haydn idővel egyre ügyesebben játszott, és támogatást is tudott szerezni, ami egy akkori művész számára elengedhetetlen volt. Végül az Esterházy család fogadta fel 1761-ben: Esterházy Pál Antal herceg, mint a művészetek nagy pártfogója határozta el, hogy „megszerzi magának” az akkor már komoly hírnévnek örvendő zeneszerzőt. Nem titkolta, hogy a herceg szerette volna felfrissíteni a zenei együttesét, hiszen addigi udvari karmestere, Gregor Joseph Werner ekkor már nagyon idős és beteges volt, zenei tájékozottsága pedig egyre konzervatívabbnak számított. Bár Haydnt nyilván Werner utódjának szánták az Esterházy-kastélyban, így eleinte másodkarmesterként alkalmazták. Hivatásos, belsős alkalmazottként megbecsülték a munkáját és elkísérte a családot számos birtokukra.
Az Esterházy család első két hercege úgymond „zenei ínyenc” volt, akik élvezték Haydn zenéjét, a harmadik azonban nem törődött a zenekarral, ezért alkalomadtán elbocsátotta az egész zenekart. Haydn életének három évtizedét tehát Esterházy Pál Antal kismartoni, majd „Pompakedvelő” Esterházy Miklós birtokán töltötte Magyarországon 1761-1790 között, ahol a hercegek házi karmestereként dolgozott. Ez idő alatt vitte tökélyre életművének egyik meghatározó műfaját, a vonósnégyest.
Haydn 1790-ben kihasználta a hirtelen jött szabadságot, és kétszer is elutazott Londonba, ahol szimfóniákat komponált. Közben elég gazdag lett ahhoz, hogy kényelmes életet tudjon fenntartani. 1795-ben tér vissza vissza Bécsbe, ahol vallásos műveket kezdett komponálni. Állandósította a szonátaformát, amihez szubjektív tartalmat adott, de írt drámai és vígoperákat is.
Haydn főbb művei:
• 106 szimfónia,
• 68 vonósnégyes,
• 62 zongoraszonáta,
• 45 zongoratrió,
• 14 mise,
• két nagy oratórium: A Teremtés (1798) és az Évszakok (1801).
Utolsó éveiben hosszan tartó betegség gyötörte. Az agg zeneszerző azonban akkor sem akart elköltözni Bécsből, amikor 1809-ben Napóleon francia császár katonái bevonultak a nyugati külvárosba. Haydn május 26-án a zongorája köré hívatta a személyzetét, és eljátszotta az osztrák császári himnuszt, a Gott erhalt címűt. Másnap azonban már nem tudott kikelni az ágyból, majd 1809. május 31-én elhunyt.