Így lett New Amsterdamból New York

1621. június 3-án a Holland Nyugat-Indiai Társaság elfogadta Új-Hollandia alapító okiratát, azaz a mai New Yorkét.

Új-Hollandia az első holland gyarmat volt Észak-Amerikában, amely északon a New York állambeli Albanytól a déli Delaware-ig terjedt, és felölelte a mai New York, New Jersey, Pennsylvania, Maryland, Connecticut és Delaware állam egyes részeit.
A hollandok területre vonatkozó igénye Henry Hudson angol tengerész és utazó felfedezőútjaihoz kapcsolható. Legénységével a de Halve Maen (a Félhold) nevű hajóval hajózott a Delaware-öbölből; fölfedezte Manhattan szigetét, és behajózott a később róla elnevezett Hudson folyó torkolatába. A folyón a mai Albanyig jutott. Hollandiába visszatérve arról számolt be, hogy egy csodálatos kikötőt, széles hajózható folyókat és egy természeti erőforrásokban gazdag földet talált. Hollandia nevében birtokba vette a területet, amit a kor szokásának megfelelően Új-Hollandiának (Nieuw Nederland) nevezett el. Az új terület kereskedelmi lehetőségei jelentős érdeklődést váltottak ki, hiszen az újonnan függetlenné vált Hollandia Egyesült Tartományai Európa vezető kereskedelmi hatalmává, Amszterdam pedig kiemelkedő kereskedelmi várossá vált. Nem meglepő, hogy Hudson jelentésének nyilvánosságra hozása után a kereskedők és a befektetők szívesen szponzorálták az új kolóniára irányuló terveket. A holland kormány 1621-ben megalapította a Nyugat-Indiai Társaságot azzal a céllal, hogy „rendet teremtsen a gazdasági tevékenységben” Új-Hollandiában, és megkérdőjelezze a spanyol befolyást az Újvilágban – írja New York Állam Könyvtárának honlapja.

A telepesek egész Európából érkeztek Új-Hollandiába: többen a vallási üldözés, a háború vagy természeti katasztrófák elől menekültek, míg másokat a termékeny termőföld, a hatalmas erdők és a jövedelmező szőrmekereskedelem ígérete csábított. A kolónia elsődleges gazdagságának forrása kezdetben a helyi indiánoktól vásárolt hódprém volt, hiszen Európában ezekből divatos férfikalapokat készítettek. Idővel a holland gyarmat gazdasága kiszélesedett és egyre változatosabbá vált, miközben kulturálisan sokszínű és politikailag erős településsé fejlődött. Ezt a sokszínűséget segítette elő az úgynevezett lelkiismereti szabadság tisztelete, valamint az, hogy a nők jogi, polgári és gazdasági jogokat élveztek. Az Új-Hollandián belüli városok önkormányzati védelmet és kiváltságokat kaptak. Új-Amszterdam lett az első európai stílusú város az Egyesült Államokban.
A holland siker természetesen számos rivális érdeklődését keltette fel, köztük az angolokét. A két nemzet 1652 és 1674 között három háborút vívott egymással, amit követően Új-Hollandia brit irányítás alá került 1664-ben. A város akkor kapta a New York nevet, Anglia York hercegének tiszteletére, aki 1685-ben II. Jakab néven került trónra.