Maja kukoricaisten szobrára bukkantak

A fejet a korabeliek egy állványra helyezhették, és kelet-nyugati irányba tájolhatták.

A Mexikói Antropológiai és Régészeti Intézet (INAH) kutatói megtalálak egy, a kukoricához köthető maja istenség 1300 éves stukkós kőfejét – számol be a Heritage Daily. A csapat az ország délkeleti részén, a Palenque nevű romvárosnál dolgozott, a lelőhelyre lenyűgöző épületek, szobrok, domborművek jellemzőek.
A szakértők helyreállítási munkálatokat végeztek. A régészek a palotakomplexum két házát összekötő folyosót tisztították meg, amikor egy kis tavacska maradványaira, illetve egy edényre, benne pedig a szoborfejre bukkantak. A tárgy egyfajta felajánlás lehetett.
A kutatók úgy vélik, hogy a maják az alvilág bejárataként tekintettek a helyszínre. A térség lakói úgy vélték, hogy az univerzum az égre, a földre és az alvilágra oszlik, utóbbi helyre pedig különös képződmények, például barlangok vagy cenoték vezetnek.
A szobor feje eredetileg egy állványon lehetett, és kelet-nyugati irányba rakhatták le, ezzel szimbolizálva a kukorica születését az első napsugarakkal. A guatemalai Tikal késő klasszikus (600-850) és korai klasszikus korából (150-600) több hasonló ikonográfiájú lelet is ismert. Arnoldo González Cruz, az INAH munkatársa szerint a mostani felfedezéssel jobban megismerhetik, hogy Palenque egykori majái miként elevenítették fel a kukoricaistenség születéséről, haláláról és feltámadásáról szóló mitikus történetet.