A Pulitzer-díj megalapítója

A Pulitzer-díj első átadására, Joseph Plitzer halála után hat évvel, 1917. június 4-én került sor.

Pulitzer József (eredeti nevén Politzer), világszerte ismertebb nevén Joseph Pulitzer 1847. április 10-én született Makón, egy magyar zsidó terménykereskedő, Pulitzer Fülöp és a pesti születésű Berger Elize fiaként. Bár nagy családból származott, de csak ő és testvére, Albert élték meg a felnőttkort. Amikor édesapja 1853-ban visszavonult a gabonakereskedéstől, a család Budapestre költözött, ahol a gyerekekkel házitanító foglelkozott. Joseph Pulitzer mindössze tizenegy éves volt, amikor édesapja elhunyt. Miután édesanyja hat év múlva újra férjhez ment, a kalandvágyó fiú úgy döntött, hogy útnak indul a nagyvilágba. És bár megpróbált csatlakozni a katonasághoz, de az osztrák hadsereg, a francia idegenlégió és a brit hadsereg is elutasította gyenge fizikuma és látása miatt. Végül a németországi Hamburgban mégis felvették, így az északiak oldalán részt vett az amerikai polgárháborúban. Pulitzer azonban még nem beszélt angolul, amikor megérkezett Boston kikötőjébe, így onnan továbbutazott New Yorkba, ahol egy főleg németekből álló lovasság tagjai közé állt be. Rövid katonai pályafutása tisztes felmentéssel ért véget; négy kisebb ütközetben vett részt, mielőtt 1865. június 24-én leszerelték a virginiai Alexandriában. Pulitzer 1865. július 7-én kapta meg az utolsó zsoldját – írja a HistoricMissourians online történelmi oldal.
Pulitzer a háború után visszatért New Yorkba, ahol munkát keresett, ám mindenhol akadályokba ütközött: a polgárháborús veteránok versenye miatt a férfi munkanélkülivé, majd elhagyta New Yorkot, és vonattal a Missouri állambeli St. Louisba ment, ahol szenet lapátolt egy kompon, hogy átjusson a folyón, mert még útiköltségre sem volt pénze. Rengeteg munkát elvállalt, hogy meg tudjon élni: dolgozott sofőrként, öszvéreket gondozott, volt sírásó az 1866-os kolerajárvány idején, de rövid ideig pincérként is felszolgált egy étteremben. Közben azonban tökéletesítette angol tudását és kivárt. A nagy áttörést akkor érte el, amikor felvették, hogy földjogokat rögzítsen az Atlantic and Pacific Railroad vasúttársaság számára, és lóval beutazta egész Missourit. Emiatt döntött úgy, hogy jogot tanul, majd megkapta az állampolgárságot. Egy év múlva felvették a kamarába és ugyanebben az évben barátkozott össze Carl Schurzcal, a Westliche Post című német lap társtulajdonos, aki felvette riporternek.
Pulitzer fáradhatatlanul kutatta a történések hátterét és közben önkéntelenül is belefolyt a politikába. 1870. január 5-én St. Louis ötödik kerületének képviselője lett és megpróbálta kiiktatni a korrupciót a körzetében, amiért hajlandó volt a végsőkig elmenni. Hamarosan azonban pártot váltott, és demokrata lett. És bár szerette a politikát, de az igazi szenvedélye az újságírás volt. Amikor 1872-ben felajánlották a Westliche Post ügyvezető szerkesztői pozícióját és egy résztulajdonosi szerepet, Pulitzer elfogadta. 1876-ban azonban eladta érdekeltségeit és Magyarországra utazott. St. Louisba visszatérve újabb lapok tulajdoni részeit szerezte meg és elkezdte kiépíteni sajtóbirodalmát. Közben cikkeivel leleplezte az adóelkerülőket, a szerencsejáték-hálózatokat, a biztosítási csalásokat, a monopóliumokat, a bankárokat és a városi korrupciót. Lapját az igazság eszközének tartotta, de közben sok ellenséget szerzett. Emellett ezrekkel növelte a példányszámot, és óriási sikert aratott. Egészségi állapota az 1880-as évek elejére azonban tovább romlott. Miközben töretlen szakmai sikereket ért el, az 1890-es évekre majdnem teljesen megvakult, és idegei annyira érzékenyek lettek, hogy szigetelni kellett hálószobáját, valamint a jachtját, hogy nyugalmat és csendet találhasson.
Pulitzer nagyszerű dolgokat tett az új városában, New Yorkban: 1890-ben egy tizenhat emeletes épületet építtetett, folytatta a bűnözés elleni küzdelmet és a gazdagok kritizálását, feloszlatta a Standard Oilt. Nagyon büszke volt arra, hogy lapja segített Grover Cleveland elnökké választásában 1884-ben, olvasói pedig elegendő pénzt gyűjtöttek ahhoz, hogy kifizessék a Szabadság-szobor felállításához szükséges talapzatot. Oknyomozó riportjai és reklámmegjelenítései rendkívül népszerűek voltak az olvasók körében. William Randolph Hearst sajtómágnással vívott konkurenciaharca azonban a „sárga sajtó”, a klasszikusan szenzációhajhász zsurnalisztika modelljének a kialakulásához vezetett.
A sajtóüzlet mestere szeretett jótékonykodni, többek közt megalapította a nevét viselő díjat, amely ma is a legrangosabb újságírói elismerésnek számít. Szívelégtelenségben hunyt el 1911. október 29-én, 64 évesen a jachtján. Halálakor 30 millió dolláros vagyont hagyott hátra.
Végrendeletében megalapította a Columbia Egyetem újságírói karát, ami 1912-ben nyílt meg, az egyetem 1917 óta évente ítéli oda amerikai állampolgároknak a köz szolgálatáért, az újságírásban, irodalomban és zenében elért kimagasló teljesítményért a Pulitzer-díjat. Az újságírás területén ez az egyik legrangosabb elismerés.