Obszcén római kori faragványra bukkantak

Úgy tűnik, a „műalkotás” készítője nem igazán kedvelte Secundinust.

Egy közönséges faragványra bukkantak az Egyesült Királyság területén fekvő egyik római erődnél – számol be a Live Science. A kövön egy péniszt jelenítettek meg, mellette pedig egy nevet, illetve egy gúnyolódást. A faragványt valószínűleg egy, a társára megorroló katona készítette.
A 40 centiméter széles és 15 centiméter magas követ 2022 májusában találták meg az észak-angliai Vindolandánál. Az erőd Hadrianus falától délre fekszik. A régészek szerint az ábrát valamikor az időszámítás szerinti 3. században véshették.
A követ Dylan Herbert önkéntes találta meg munkája második hetén. Herbert a feltárás során többször megbotlott a leletben, végül engedélyt kapott a régészektől, hogy eltávolítsa azt. Ekkor derült ki, hogy a kő másik oldalán egy felirat van.
A leleten a péniszfaragvány mellett a Secundinus cacor felirat olvasható – Secundinus az érintett neve volt, a cacor pedig a caco (kakál) igéből képzett jelző. Andrew Birley, a helyi feltárások vezetője szerint egy-egy múltbeli felirat megtalálása egy római kori lelőhelynél mindig nagy esemény. „Ettől azonban nagyon felhúztuk a szemöldökünket, amikor megfejtettük a kövön lévő üzenetet” – tette hozzá.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A péniszfaragványok nem számítottak ritkaságnak a Római Birodalom területén, csak Vindolandában ez a 13. fallosz. A szimbólum alapvetően a jó szerencsét és a termékenységet szolgálta, a most megtalált faragvány viszont egyértelműen sértő szándékkal készült. A vonalak mélysége arra utal, hogy a „művész” komoly elhivatottsággal készítette vésetét.