Az Egyesült Államok Kongresszusának első női tagja
1880. június 11-én született Jeannette Rankin amerikai politikusnő, a nők jogainak szószólója.
A nők jogaiért harcolt: az első nő volt, aki a Kongresszus alkalmazásában állt 1917-től 1919-ig, és az egyetlen tagja, és aki ellenezte az országa belépését az első és a második világháborúba.
1917. április 2-án Jeannette Rankin lett az első nő a Kongresszusban. Ám néhány napon belül nemzeti gúny célpontjává vált, hiszen Amerika első világháborúba lépése ellen szavazott. De mi is történt pontosan? Négy évvel azelőtt, hogy minden amerikai nőre kiterjesztették volna a szavazati jogot, Jeannette Rankint megválasztották a kongresszus tagjának. A montanai republikánus nő alkotmánymódosítást ígért a nők választójogával kapcsolatban, és reformokkal kecsegtetett több szociális, jóléti kérdésben, például a gyermekmunka visszaszorítása terén. Az ambiciózus politikust már 1916-ban megválasztották, de csak 1917. április 2-án tette le képviselői esküjét. Hogy miért? Mert a kongresszus egy hónapig tartó vitát folytatott arról, hogy vajon alkalmas lehet-e egy nő arra, hogy az Egyesült Államokat képviselje – írja a Constitution Daily online portál.
Az 1880-ban született Rankin már egészen fiatalon aktív volt közéletben. A Montana Állami Egyetem elvégzése után szociális munkásként dolgozott Washingtonban, majd csatlakozott a női választójogi mozgalomhoz, amely 1910-ben kiterjesztette a nők szavazati jogát. 1914-re már jártas volt a választójogi harcban, és lobbistaként is tevékenykedett a National American Woman Suffrage Association számára, ahol hozzájárult a montanai nők választójogi kampányához. Amikor 1916-ban bejelentette, hogy pályázik egy montanai képviselőházi székre, néhányan szkeptikusak voltak az esélyeit illetően. A kampány során szilárdan pacifista álláspontot képviselt az Egyesült Államok első világháborúban való részvétele kapcsán, és megígérte, hogy nem szavaz semmiféle amerikai részvételre a halálos európai konfliktusban. Választási győzelme után azt mondta, hogy „Mélyen tudatában van a rá nehezedő felelősségnek”. Miközben nemmel szavazott a hadüzenetre, úgy fogalmazott: „Szeretnék kiállni a hazám mellett, de nem szavazhatok a háborúra”.
Az újságok több jelzővel is illették: „tőr a német propagandisták kezében,” „a császár csalója”, „az Egyesült Államokban tartózkodó hun hadsereg tagja” és „síró iskolás lány”. Mások továbbra is megkérdőjelezték, hogy a nők is lehetnek-e kongresszusi képviselők. Rankin azonban kitartott, így később, 1917-ben már ő vezette a Nők Választási Jogával foglalkozó bizottság létrehozásáért folytatott küzdelmet, és azon dolgozott, hogy olyan alkotmánymódosítást dolgozzanak ki, amely nemzeti szinten terjeszti ki a nők választójogát. Míg a bizottság által kidolgozott konkrét határozatot a szenátus végül nem fogadta el, a képviselőházban dolgozó kollégái körében támogatottságra tett szert.
Miközben 1918-ban az újraválasztását fontolgatta, egy új törvényt fogadtak el Montanában, amely megnehezítette a bekerülését a képviselőházba. Végül elvesztette a republikánus előválasztást, így a következő húsz évet háborúellenes és szociális jóléti aktivistaként töltötte, csak 1940-ben indult ismét a képviselőházi helyért Montanában. Ekkor ismét diadalmaskodott és csatlakozott a képviselőházhoz, miközben az Egyesült Államok azon vitázott, hogy belépjen-e az újabb világháborúba. Rankin kitartott a korábbi álláspontja mellett, miszerint „nőként nem mehetek háborúba, és nem vagyok hajlandó mást küldeni”. Egyedüliként szavazott nemmel a Japán elleni hadüzenet kapcsán, ami felháborodást váltott ki. Ő lett az egyetlen képviselő, aki kétszer is a világháborúba való belépés ellen szavazott.
Rankin fenntartotta véleményét, ami rendkívül népszerűtlennek bizonyult országszerte, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1942-ben már nem is próbálta újraválasztatni magát. Mandátuma után továbbra is háborúellenes szószólóként tevékenykedett, és évtizedekkel később is határozottan ellenezte Amerika részvételét a vietnámi háborúban.
Jeannette Rankin 1973. május 18-án halt meg. Több mint hat évtizeden át tartó karrierje során számos különböző nőjogi és polgári jogi ügyet képviselt. Ma a Kongresszus tagjainak közel 24 százaléka nő, és bár a férfiak és nők közötti egyenlőség azóta sem valósult meg száz százalékban, nyilvánvaló, hogy Rankin erőfeszítései segítették az országnak felismerni a Függetlenségi Nyilatkozatban és az Alkotmányban először fogalmazott meg eszméket.