A vércsoportok felfedezője

A későbbi orvosi Nobel-díjas tudós 1868. június 14-én született Bécsben. Édesapja hatéves korában meghalt, így a fiút odaadó édesanyja, Fanny Hess nevelte fel. A Bécsi Egyetemen tanult és itt diplomázott 1891-ben, de már diák korában elkezdett biokémiai kutatásokkal foglalkozni és publikálni. A további kémiai ismeretek szerzése reményében a következő öt évet neves tudósok, Hantzsch zürichi, Emil Fischer wurzburgi és E. Bamberger müncheni laboratóriumában töltötte. Bécsbe visszatérve a Bécsi Általános Kórházban folytatta orvosi tanulmányait, 1896-ban Max von Gruber asszisztense lett a Higiéniai Intézetben. Már ebben az időben is érdekelték az immunitás mechanizmusai és az antitestek természete. Később a bécsi egyetemi patológiai anatómiai tanszék adjunktusi posztját töltötte be, amelynek vezetője Anton Weichselbaum professzor volt, akivel ezalatt 3639 boncoláson vett részt és aki mások kritikája ellenére bátorította – írja a The Nobel Price online oldala.

Landsteiner számos közleményt publikált a morbid anatómiával és az immunológiával kapcsolatos eredményeiről. Tanulmányozta a hideg hatására fellépő vörösvértest-lízist, aminek hatására a hemoglobin megjelent a vizeletben, majd új tényeket fedezett fel a szifilisz immunológiájáról: a bőrgyógyászati klinika vezetőjével, Ernest Fingerrel közösen sikerült majmokat mesterségesen megfertőzni a szifilisz kórokozójával, ezáltal lehetővé váltak a betegséggel az állatkísérletek. Landsteiner bővítette az úgynevezett Wassermann-reakció ismeretét: sikerült meghatároznia a szifilisz kórokozójának tekintett Treponema pallidum kimutatására szolgáló Wassermann-teszt mechanizmusát, amivel lehetővé vált az egyik, addig csak emberi szervekből kivont reagens szarvasmarhából való előállítása: ezáltal a teszt olcsóbbá és szélesebb körben elterjedté vált.

Nevét kétségtelenül a legnagyobb tisztelet a vércsoportok 1901-es felfedezése és az azokon végzett kiemelkedő munkája miatt övezi, amelyekért 1930-ban fiziológiai és orvosi Nobel-díjat kapott. Kísérletei eredményeit az Über Agglutinationsercheinungen normalen menschilden Blutes című cikkében adta közre. Eszerint három vércsoportot sikerült azonosítania, az A-t, B-t és C-t (a C-t idővel átnevezték 0-ra). Felfedezése lehetővé tette a biztonságos vérátömlesztést, bár eltelt néhány év, míg a gyakorlatban alkalmazni kezdték. Landsteiner nevéhez fűződik Alexander Wienerrel közösen az Rh-faktor felfedezése is.

Landsteiner ismerte fel a gyermekbénulás fertőző voltát és azonosította kórokozóját.

Tudósként élete végéig folytatta a vércsoportok és a vérben előforduló antigének, antitestek és egyéb immunológiai tényezők kémiájának vizsgálatát. Egyik nagy érdemeként tartják számon, hogy a kémiát a szerológia szolgálatába állította. A magával szemben támasztott követelményeket szigorúan megkövetelő Landsteiner fáradhatatlan energiával rendelkezett. Élete során számos területen végzett megfigyeléseket. 1939-ben a Rockefeller Intézet emeritus professzora lett, de továbbra is ugyanolyan energikusan dolgozott, mint korábban, és lelkesen követte a tudomány fejlődését. Azt mondják, pipettával a kézben halt meg: 1943. június 24-én szívrohamot kapott a laboratóriumában, és két nappal később meghalt annak az intézetnek a kórházában, ahol jelentős eredményeit elérte.