A nemzeti opera megteremtője

Nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése. Mint karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett hazánk zenei életének felvirágoztatásáért. Nem véletlen, hogy nemcsak a színház, hanem a hangversenyterem is magáénak vallotta Erkelt.

„Erkel Ferenc legkimagaslóbb alakja a magyar művészetnek. Már abban az időben magasult ki a zenében, mikor a többi társművészetek Magyarországon – a szinészetet kivéve – még csak csecsemőkorát élték. Erkel Ferenc ma már a történelemé, élete és működése a magyar közművelődés történetirója előtt mint nyitott könyv fekszik s kimutathatja számára azt a fényes helyet, mely őt a nagyok Pantheonjában megilleti. Amit tett s alkotott, azon többé nem változtat semmi. Előttünk feküsznek művei s több mint hat évtizedes ténykedése, nyomról nyomra fel van jegyezve. Annak értékéből nem lehet elvenni semmit s azt emelni ő neki sincsen már többé hatalmában. Egyike volt ő azoknak, kinek feje köré örökzöld koszorút fonhat a nemzet, mert betöltötte hivatását s kiérdemelte háláját. Azon a téren, melyen az ő piedesztálja emelkedik, jöhetnek utána talán még nagyobb géniuszok, de egyben nem fognak vele vetélkedhetni soha. Abban, a mi az úttörőket, a nemzettel együttérzőket s a magyar géniusszal magukat azonositókat megilleti. Mert Erkel Ferenc abban az időben nőtt nagygyá, mikor a magyar földet még sivár homokréteg födé s a szellemi hajtások csak ugy verhettek intenzivebb gyökereket, ha magukkal hozták az ehhez való életerős képességet. Mert akkor a semmiből kellett nagyot teremteni, hogy áldást hozó legyen a termés s kiható, felvillanyozó a nemzeti fásultságra. Azért Erkel Ferenc nagy jelentőségét a magyar nemzet kulturfejlődésében csak ugy lehet teljesen megérteni s méltányolni, ha megértettük azokat az előző viszonyokat is, melyek közt az ő alakja kimagasult” – írja id. Ábrányi Kornél Erkel Ferenc élete és működése című tanulmányban.

A magyar zeneszerző 1810. november 7-én született Gyulán, ahol édesapja a gróf Wenkheim- család uradalmi tisztje volt, bár családjának eredetéről több feltevés is létezik. A zene a mindennapjaik részét képezte: amolyan lelki szórakozást jelentett, a magasabb műveltség s a finomabb műérzék kielégítésére szolgált. Nem csoda, hogy az ifjú Ferenc is elkezdett érdeklődni a zene iránt, miközben otthon tanult zongorázni. Első zenei ismereteit apjától és nagyapjától szerezte. A kis Erkel gyorsan haladt a tanulással, így tízéves korában már néha az apját is helyettesítette az orgona padján. Családja később, a gimnáziumi évei alatt is kiváló zenei nevelésben részesítette. Külföldi látogatásai során megismerte a nagy bécsi klasszikusok és a kor mestereinek muzsikáját, de rendszeresen járt operába is. Nagyváradi és pozsonyi tanulmányai után 18 évesen Kolozsvárra szegődött házi zenetanárnak. A 30-as években már zongoraművészként ismerte meg nevét a világ.

„Erkel Ferenc magyar zongora-ábrándokat irt s változatokat eredeti magyar dallamok felett, melyeket akkor még nem tett közzé, de nyilvános hangversenyekben bemutatott s ez irányban nagy mértékben magára vonta a közfigyelmet” – mutat rá id. Ábrányi Kornél írása.

A korabeli beszámolók szerint hangversenyei nagy sikernek örvendtek. Karnagyként, zenemesterként, első karmesterként és zenei vezetőként kápráztatta el a közönséget többek között Kolozsváron, Szemeréden és Pesten.

„Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem. Ott műveltem ki magam zongoraművésznek, ott tanultam legtöbbet, ott lelkesítettek, ott kötötték lelkemre a magyar zene felvirágoztatásának ügyét, és ott telt meg szívem a szebbnél szebb magyar-székely népdalok árjával, melyektől nem tudtam többé szabadulni, s nem is nyugodtam meg addig, míg ki nem öntöttem lelkemből, amit már akkor éreztem, hogy ki kell öntenem” – nyilatkozott ő maga kolozsvári éveiről.

Erkel Ferenc szobra a budapesti Operaház bejáratánál.

Forrás: Wikimedia commons

Egész életében a magyar nyelv, a magyar színművészet és a magyar zene ápolása volt fő feladata, művésztársai a kor legjelesebb színészei voltak. Első operája, a Bátori Mária 1840-ben készült, 1844-ben mutatták be a Hunyadi Lászlót, majd megnyerte azt a pályázatot, amelynek köszönhetően ő zenésíthette meg Kölcsey Ferenc Himnuszát, 1861-ben pedig bemutatták leghíresebb operáját, a Bánk Bánt. Erkel Ferenc kivette a részét a Zeneakadémia megalakításából, de főzeneigazgatóként is dolgozott az 1884-ben megnyílt Operaháznál, miközben nemzetközi hírű sakkozó is volt.
1893. június 15-én hunyt el, fényes gyászpompával temették el három nap múlva a Kerepesi temetőben, sírjánál a Himnusszal búcsúztatták.