Régóta keresett ókori városra bukkanhattak
Elképzelhető, hogy végre azonosították Basszania helyét, a város a római-illír háborúk egyik fontos helyszíne volt.
Szakértők egy csoportja egy, a hellenisztikus korra datálható város maradványait fedezte fel Albániában – számol be a Heritage Daily. Elképzelhető, hogy a kutatók a régóta keresett Basszaniát találták meg.
Basszania egy illír város volt, amely az illír háborúk alatt római fennhatóság alá került. Livius római történetíró szerint a harmadik illír háború során, időszámítás előtt 168-ban Genthiosz, az illírek utolsó királya intézett támadást a település ellen. A szakértők régóta vitatkoznak azon, hogy a város pontosan hol terült el.
A Varsói Egyetem csapata 2018-ban bukkant a lelőhelyre egy dombon az észak-albániai Shkodra közelében. A kutatók falakat tártak fel, egy kaput és két bástyát is azonosítottak, melyekről korábban úgy hitték, hogy természetes formációk. A helyszín két fontos központ, az egykori illír főváros, Szkodra, illetve a görög Lisszosz között fekszik.
A lengyel szakértők geofizikai felmérést folytattak, így térképezték fel a 20 hektáros települést. A régészek két épületet részletesebben is megvizsgáltak, az egyik 240, a másik 70 négyzetméteres volt. A struktúrákban feltárt edénytöredékek alapján a város időszámítás előtt 2000 óta lehetett lakott, az Itáliából importált amforák pedig az időszámítás előtti 3-2. századra datálhatóak. Ekkor élte a település fénykorát.
Piotr Dyczek, a csapat tagja szerint a struktúrák nem hordozzák magukon a rombolás vagy tűz nyomait, a város mégis elnéptelenedett, majd a természetes erózió, illetve a kőkinyerés hatására fokozatosan eltűnt.