Teknős és tojásának maradványai kerültek elő Pompeji területén

Időszámításunk szerint 79-ben a Vezúv kitörése elpusztította a várost, ám a titkait apránként felfedik a szakemberek. A Pompeji Régészeti Park legújabb felfedezése egy teknős és annak tojása azt bizonyítja, hogy nemcsak az ember számára volt jó hely a város, hanem az állatok is jól érezték magukat.

Az állat maradványai a város leghosszabb utcája, a Via dell’Abbondanza („bőség útja”) egy üzletének régészeti feltárása során kerültek elő. A várost a Vezúv kitörése előtt néhány évvel, 62-ben erős földrengés rázta meg, a feltárásokban e rengés és a katasztrofális kitörés közti kor történéseit igyekeznek azonosítani a szakemberek. Ezen az utcán a földrengésben lerombolt épületek egy része felé terjeszkedett azután a fürdőkomplexum.

A Pompeji Régészeti Park munkatársai a Berlini Szabadegyetem, a Nápolyi L’orientale Egyetem s az Oxfordi Egyetem szakemberei vettek részt a munkálatokban, amelyek a közfürdők elkészülte előtti időszak városépítészeti helyzetét vizsgálta.

A feltárások során bukkantak a váratlan leletre: a teknős a 62-ben elpusztult üzlet romjai, épületmaradványai közt volt, a földrengés és a kitörés közti időszakban a már eltakarított, renoválás alatt álló helyre bejutva menedéket talált az állat, s háborítatlanul áshatott.

Nem ez az első teknős Pompejiben, de az eddigi leletek általában gazdag házak belső kertjeiből kerültek elő. E mostani példány egy 14 centis nagyságú állat volt (a kifejlett állatok 20-24 centisek), s a kiemelt maradványait – a páncélja felső lemezkéit és hasi lemezét – a régészeti park archeozoológiai laborja vizsgálja. Az állat a helyben honos görög teknős fajba (Testudo hermanni) tartozott, s feltehetően az egyetlen tojása lerakásához keresett védett helyet az üzlet romjai közt. E faj nőstényei általában 1-5 tojást raknak, ha megfelelő helyet találnak. Ezek az állatok ugyanis képesek arra, hogy ha nincs megfelelő terep, visszatartják a tojásrakásukat, s ez nem egyszer végzetes következményekkel jár. Az üzlet felújítását végzők nem találkoztak a „betolakodó” teknőssel, így annak maradványait anélkül fedték be, hogy észlelték volna. Az állatka az épület északi fala közelében kezdődő kis alagutat ásott magának, s így érte el a belső, védett területet.

Gabriel Zuchtriegel, a régészeti park főigazgatója elmondta, hogy mind a teknős lelete, mind a fürdőépítéshez teret biztosító pazar ház elhagyása jól érzékeltette, miféle átalakulások zajlottak a 62-es földrengést követően a városban. „Egyértelmű, hogy nem minden házat építettek újjá, s még a városközpontban is olyan kicsi lehetett a forgalom, hogy az a vadállatok élőhelyévé vált.”

A következő években a különféle szerves maradványok vizsgálata, a gazdasági, mezőgazdasági és demográfiai kutatások jelentik majd a fő feladatot, s ezzel a városközponton kívüli területekre is szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni a régészek.