National Geographic Magyarország

Hogyan lesz egy osztrák fiatal orvosból először Indiában szerzetes majd Thaiföldön a világ egyik legsikeresebb, bambuszból és vályogból megálmodott épületeinek a tervezője?

Erről szól Markus Roselieb és a Panyaden Nemzetközi Iskola nem mindennapi története.
Az észak-thaiföldi Chiangmai Life Architects irodájában ülünk éppen. Markus bambuszszékeit és a falba épített polcokat azonnal kiszúrtam, ahogy beléptem a napsütéses helyre. Csak egy nappal ezelőtt kapta a hírt, hogy társával idén ők nyerték a világ legjobb kis építészeti cégének járó nívós díjat, a Architizer A+ Awards-ot.

Thaiföldön közel negyven bambuszfaj terem. Sokoldalú felhasználása miatt az ország legfontosabb növényeként tartják számon a helyiek. Itt, északon a hegyi törzsek tagjai mai napig szinte az egész házat bambuszból építik fel, emellett bútorokat, szerszámokat, lakáskiegészítőket készítenek belőle, friss hajtásait megfőzik, ráadásul a növénynek gazdasági értéke is van, mivel értékesíthető akár helyben vagy épp határon túl is. Ennek ellenére a bambusz, mint környezetkímélő és fenntartható építőanyag, még mindig nem kapta meg azt az elismerést, amit megérdemelne, ennek a megváltoztatására törekszik a Chiangmai Life Architects.

„Mindig is érdekelt az ázsiai kultúra, filozófia, már fiatalon elutaztam Indiába, jógát tanultam, majd egy guru mellett szerzetessé váltam, közben pedig párhuzamosan végeztem az orvosi egyetemet Bécsben”- emlékszik vissza Markus a kezdetekre. „Aztán előállt az a helyzet, hogy a diploma megszerzése után egyszerűen nem volt elegendő kórházi hely a rezidensképzés elkezdéséhez, akadt viszont egy lehetőség Ázsiában, Thaiföldön. Megpályáztam a helyet, meg is kaptam, mert a jelentkezők közül én voltam az egyetlen, akinek már voltak Ázsiából tapasztalatai.
Itt töltöttem el a három éves rezidensi képzésből egyet, míg a másik kettőt Bécsben.

Hogy mi változtatta meg aztán az életemet? A bécsi baleseti sebészet, ahová szakorvosnak jelentkeztem. Emlékszem, ültem a rendelőben, a szomszéd szobából beszűrődött a velem egyidős, 26 éves kollégám hangja, aki a nem sokkal idősebb orvostársunkkal arról beszélgetett, hogy mikor és mennyit kell dolgoznia ahhoz, hogy tisztességes nyugdíja legyen majd negyven év múlva.
Mondom, 26 évesek voltunk. Már akkor tudtam, hogy én nem akarok így élni.

Visszajöttem Ázsiába. Először a kambodzsai határon lévő utolsó menekülttáborok egyikében, a Surinban dolgoztam. Ez volt az orvosi karrierem legérdekesebb időszaka, hiszen pont ezért megy az ember orvosi egyetemre, hogy életeket mentsen, hogy azt érezze, valóban segít. Sajnos azonban az NGO-k sokszor megnehezítették a munkámat. Ma sem tartom azt helyesnek, hogy a főnökeim Mercédeszekkel jártak, míg mi, orvosok képtelenek voltunk malária elleni tablettát venni, mert nem volt miből, és gyerekek haltak meg a kezeink közt.

Aztán dolgoztam repülőmentősként, majd visszamentem az egyetemre trópusi betegségeket kutatni. Akkor még alig voltak tesztek például a hastífusz megállapítására. Az egyik barátommal mi is belefektettünk a kutatásokba, vakon hittünk abban, hogy jót teszünk, és a kifejlesztett tesztek segítenek majd a betegségek kiszűrésében. Nem így lett. Akkor értettem meg, hogy vállalkozást vezetni egy külön szakma, ezért beiratkoztam a bangkoki egyetemre üzleti menedzser szakra, itt találkoztam a feleségemmel is, Yodphet Sudsawaddal, akivel ma már négy gyereket nevelünk.”

Ahogy Markus mosolyogva mondja, eredetileg semmi köze nem volt ahhoz, hogy a megannyi nemzetközi díjat nyert bambusziskolát, a Panyaden International Schoolt, megálmodja. Az ötlet a felesége fejéből pattant ki akkor, amikor egyik nap elege lett abból, hogy a gyerekeik Bangkokban zöldet nem látnak, a természethez szinte semmi közük, csupán az iskola, a pláza, meg a lakhelyük között ingáznak autóban vagy tömegközlekedési eszközön ülve. Yodphet, aki egyébként a neves bangkoki reklámügynökség, a Phenomena alapítója, egy olyan holisztikus óvodát és általános iskolát szeretett volna létrehozni, mely a természetet és a buddhista értékeket képviseli. Bár Markus kezdetben hallani sem akart arról, hogy neki a szülőkkel vagy tanárokkal bármi dolga is legyen, végül annyira magáénak érezte a fenntarthatóság nevében készült új iskola ötletét, hogy azonnal nekilátott a megtervezésének. Ugyanebben az évben, 2009-ben Thaiföld adott otthont a 8. Bambusz Világkongresszusnak, amely a világ egyik legfontosabb, bambuszról szóló tudományos fóruma, ezen Markus is részt vett. Azonnal felkeltette érdeklődését a növény, elgondolása ugyanis az volt, hogy a gyerekeket a természettel való szoros kapcsolatra neveljék az iskolában, amihez nem csak a tanterv, de az épített környezet is hozzájárul.

„Engem a tér inspirál, meg a természet”- mondja, míg kisétálunk a gyárba, hogy megmutassa a bambuszokat, amelyeket méret szerint különválasztanak a dolgozók. Csapata épp egy tetőszerkezeten dolgozik, nem használnak mást, csak szögbelövőt a munkához. A férfiakat és nőket főként a burmai Shan államok Tai Yai törzstagjaiból alkalmazta, akiknek Thaiföldre kellett menekülniük, amikor a burmai katonaság felgyújtotta a falvaikat. Hat csapatot képzett belőlük – két bambuszokkal, és két vályoggal foglalkozót, egy tájépítészetit, egy asztalost illetve azt, amelyik a gyárban tevékenykedik. Bár dolgozóinak kezdetben fogalma sem volt, hogyan kell a növényt használniuk, ennek ellenére olyan hamar elsajátították a vele való munka fortélyait, hogy Markus bátran állítja, Thaiföld legjobb szakemberei nála dolgoznak. Egyszerűen a vérükben van a természet szeretete, tudják, hogyan nyúljanak az ajándékaihoz. Markus három kis falut is felépített az embereinek, ahol a családjaikkal élhetnek, a cég biztosítja a földeket, a villanyt és a vizet is. Ráadásul a bambusz nagy részét is egyetlen helyi beszállítótól szerzik be.
Az asszonyokat is betanították, akik mára magánültetvényekről és közösségi erdőkből szüretelnek. Így vált a több száz ember életének motorjává a Chiangmai Life Architects.

„Az általam tervezett, és a társam, Tosapon Sittiwong által kivitelezett épületekre a lágyság jellemző. Bármerre nézünk ma a városokban, mindenhol egyenes meg kocka fogad bennünket, pedig a Bauhaus stílust jó lenne végre elfelejteni. Hol látunk a természetben egyenes vonalakat? Minden görbül, lélegzik, él. Én a vidéki Ausztriában nőttem fel, ha bármi bajom volt, egyszerűen csak elmentem sétálni a hegyre, az megnyugtatott. A szerelés, építkezés pedig mindig is érdekelt, része volt már gyermekkoromtól kezdve az életemnek. Valahol pedig az anatómia illetve az épületek megtervezése nagyon hasonló.

Ha mikroszkóp alatt megfigyelünk egy csontot, akkor látszódnak a boltívek, vagy épp oszlopok, amik erőssé teszik az egészet. A csontgerendák szerkezete a terheléshez igazodik, pont úgy mint egy jól megtervezett épület esetében. Talán nagymamám templomok iránti szeretetéből fakad, amit gyermekkoromban mindig emlegetett, de hozzá hasonlóan én is úgy érzem, hogy a térnek hatalmas ereje van.

Amikor belépünk egy épületbe, és azt érezzük, él, mert a jól elhelyezett fények, a gerendák, a tetőszerkezet és a falak egyszerűen beszélnek hozzánk. Mikor a Chiangmai Life Architectset megalapítottam, a célom az volt, hogy a 21. század vívmányait ötvözzük a letisztult, organikus anyagokkal, mint a bambusz vagy a vályog, valamint, hogy a szépség és fenntarthatóság kéz a kézben járjon.

Markus szerint sajnos az építészek vagy épp az építtetők többsége ma is azt hiszi, hogy a bambusz a szegény emberek építőanyaga, ráadásul rövid a várható élettartama. Holott az igazság az, hogy ezek a problémák nem magából a bambuszból származnak, hanem annak helytelen használatból.

Bár a világ leggyorsabban növekvő növényéről beszélünk, amely akár egy métert is képes nőni naponta, erős és fenntartható építőanyag, mégis a nyugati országokban teljesen figyelmen kívül hagyják.

„A gond ott kezdődik, hogy sokan hajlamosak a bambuszbokor legkülső szárait választani, mert a zöld és tiszta textúra szép megjelenésű, vonzza a tekintet, holott ezek a fiatal hajtások tele vannak rost- és cukortartalommal. Így a gondatlan és finomítatlan használat miatt a családok képtelenek strapabíró épületet felhúzni, mert a szerkezetet végül a termeszek és a hangyák eszik meg.”

Markus és csapata három fő alapelvet követ az épületek tervezése és kivitelezése során: a növény kora, a típusa és az alkalmazása. A bambusz szár 4-6 évesen ideális építőanyag, mert ekkorra a cukortartalma már igen alacsony, de még kellő rugalmasságot biztosít a görbületekhez.

Az átmérő ugyanakkor nem a szár korának mutatója, ahogy azt sokan gondolják, hiszen a bambusz vastagsága fajtánként változik. Ami megkülönbözteti a bambuszokat, az a textúrájának sűrűsége.

„A bambuszszárakat méretre kategorizáljuk, mielőtt borax és bórsavas oldatba áztatnánk őket. A só ugyanis segít megszabadulni a cukortartalomtól, és ellenállóbbá teszi a növényt.

Legyen szó akár az iskola meditációs terméről, az új könyvtárról, vagy magánházak, irodák tervezéséről, az építészeim minden egyes alkalommal hajszál pontosan meg tudják mondani, hogy az adott épület alakjának, terhelésének, funkciójának megfelelően, hány darab bambuszra is lesz szükségünk a kivitelezésnél. Ráadásul sokszor szögeket vagy csavarokat sem használunk, mert azt tapasztaltuk, hogy azok az illesztések sokkal erősebbek, melyeknél bambusz szöget alkalmazunk. Ezek nem okoznak törést, amit egy vasszög vagy csavar könnyen okozhat, és végül a teljes szerkezet instabilitásához vezethet.”

Markus, miután eldöntötte, hogy az iskola a bambusz és vályog keveréke lesz, szakértőket hívott meg, hogy ötleteket és tanácsokat adjanak a két alapanyag megfelelő és hatékony felhasználásához. Végül a holland 24H Architecture-t kérte fel, hogy dolgozzon az előzetes tervezésen, melynek eredményeként megszületett a Panyaden Nemzetközi Iskola. A Chiangmai Life Architects épületeinek stílusa egészen más, mint a dél-amerikai tervezőké, akik előszeretettel használnak vastag bambuszrudakat. Markusék a kisebb fajokat részesítik előnyben, amelyeket aztán összekötöznek. Mint ahogy az acélkábelnek is nagyobb a szakítószilárdsága, mint az acélrúdnak, ugyanezen az elven alapulnak a vékony bambuszok. Egyik kedvenc fajuk a Thyrsostachys oliveri (thai neve – phai raakdam) vagy a T. siamensis (ernyőbambusz), amelyekben szinte nincs lyuk, nem üregesek. A belőlük készült kötegek aztán tetszőleges hosszúságra és vastagságúra kombinálhatók, így nagyobb fesztávokat tudnak lefedni tartóoszlopok nélkül, ezt vastag bambuszokkal képtelenség lenne elérni.

A szokatlan végeredményre a szkeptikusok is felkapták a fejüket, helyi és nemzetközi tervezők érdeklődtek a munka és kivitelezés iránt, amikor pedig Frank Gehry, a világ egyik legismertebb absztrakt építésze Chiang Mai-ba repült, szintén bekopogtatott Markushoz, hogy saját szemével lássa hogyan ötvözte az osztrák pionír a 21. század vívmányait a több ezer éves bambusz építészettel.

„Nagyon szeretném, ha a jövőben minél több bambuszt használnának fel az építkezésben, akár stílusos felhőkarcolókhoz is. Vissza kell hoznunk a természetet az életünkbe, és ebben a növényben óriási lehetőségek rejlenek.

Kár, hogy a megfelelő know-how hiánya miatt az emberek még mindig úgy tekintenek rá, mint másodlagos építőanyagra. 57 év alatt én végre rájöttem, a legfontosabb nem az, mennyit tanul az ember, hanem az, hogyan alkalmazza tudását a gyakorlatban. Ha érdekel bennünket valami, és van lehetőségünk kizárólag ezzel foglalkozni, akkor automatikusan elkezdünk a témában kutatni, a sikertelen kísérletek pedig csak előrébb visznek bennünket. Én az útközben tanulás híve vagyok, a csapatunkkal arra törekszünk, hogy ilyen vagy olyan módon, de fenntarthatóbbá, élhetőbbé tegyük a bolygót.”

#thaiföldi utazás #vályog fenntartható építészet