Megtalálhatták Kékfogú Harald sírját
Egyes szakértők úgy gondolják, hogy a legendás királyt egy lengyelországi település, Wiejkowo közelében temették el.
Műholdas adatokat elemezve, az északnyugat-lengyelországi Wiejkowónál találhatták meg I. Harald Gormsson nyughelyét – számol be a Heritage Daily. A Kékfogú Haraldként is ismert király a történelem egyik legismertebb uralkodója volt, aki 958 és 986 között ült Dánia trónján. Nevéhez fűződik a kereszténység terjesztése.
I. Harald ragadványnevét ma a Bluetooth nevű adatátviteli szabvány őrzi – a Bluetooth a Blåtand, azaz a Kékfogú angol megfelelője. A Bluetooth megalkotói szerint a megoldás úgy egyesíti az eszközöket, ahogy a király egyesítette a dán törzseket. A szabvány logója a király rúnabetűs monogramjából, egy H-ból (ᚼ) és egy B-ből (ᛒ) áll.
Marek Kryda, a lengyelországi viking kor szakértője és kollégái műholdas képeket vizsgálva kerestek régészeti nyomokat Wiejkowo térségében. Az elemzés során egy viking kori sírhalmot mutattak ki a település római katolikus temploma alatt, az észlelést utóbb földradarral (GPR) is igazolták.
A 2014-ben megtalált Curmsun-korong nevű aranytárgy alapján egyes kutatók azt feltételezik, hogy Kékfogú Haraldot Wiejkowo környékén temették el. A lelet latin betűs felirata a dánok, a svédországi Scania és Jomsborg urát írja le, Jomsborg a mai Wolinnál feküdhetett, Wiejkowótól 3,5 kilométerre. Hagyományosan a történészek azon az állásponton voltak, hogy miután I. Harald Jomsborgban meghalt, testét a dániai Roskildébe szállították, mára viszont a lengyelországi temetés elméletének is több támogatója van.
A szakértők úgy gondolják, hogy a korong eredetileg egy holttest mellett volt, amelyet 1841-ben más viking maradványokkal együtt az érintett templom alatt fedeztek fel – éppen ott, ahol most a halmot kimutatták. A leleteket ekkor a templom kriptájában hagyták, és csak 1945-ben emelték ki Stefan Sielski lengyel őrnagy vezetésével. A Curmsun-korongot Sielski 11 éves dédunokája találta meg 2014-ben egy titkos ládába rejtve.