Gazdag honfoglalás kori sírokat tártak fel Pátyon

A két, nemesfémmel díszített tarsolyt is tartalmazó temetkezés az elmúlt évek egyik kimagasló felfedezése a honfoglalás korából.

Különlegesen ritka, egyedülálló leletek rejtőztek a budapesti agglomerációban található Páty területén. Az itt feltárt 77 sírt számláló honfoglalás kori temető közepén kerültek elő a veretes tarsolyt tartalmazó sírok, egymástól alig néhány méter távolságban.
„Az egyik tarsolynál a pajzs alakú fedőlap széleit sűrűn egymás mellett elhelyezett, kis méretű, növényi motívumokat megjelenítő veretekkel díszítették, valamint egy központi, négyzetes elem is helyet kapott rajta. Mind a középső, mind a tarsolylemezt körben díszítő, ezüst színű veretekbe díszítés gyanánt rózsabogár csillogó, smaragd színű páncéldarabjait helyezték, mely példa nélküli az eddig talált honfoglaláskori tárgyak között. A második tarsoly esetében egy díszítetlen, szegélyén szegecselt ezüstlappal fedték be a tarsolyt, amely még így is a vezető réteg méltóságjelvényének tekinthető. Felső szegélyének és az alsó ívelt résznek a közepét egy-egy, szintén növényi mintát idéző veret díszíti” – tájékoztatta szerkesztőségünket a feltárást végző a Salisbury Régészeti Kft., amely a Ferenczy Múzeummal közösen végezte a munkálatokat.
Hozzátették: a lapos, felül szögletes, alul íves bőrtáskát a hátlapjánál egy övről lelógó mellékszíjhoz erősítették a honfoglalás korában. Ezeknél a tarsolyoknál a zárószíj felülről, a függesztőszíjtól indult, és a fedőlapon futott végig lefelé. A bőrtáska zárásához a kilyukasztott fedőlap közepéből kiálló bújtatón kellett átfűzni, amit a fedél alatti lapra erősítettek. Pátyon jó állapotban kerültek elő a tarsoly szíjának veretei és a férfi övét díszítő veretek egyaránt.
Ez a két, nemesfémmel díszített tarsolyt is tartalmazó temető az elmúlt évek egyik kimagasló felfedezése a honfoglalás korából. A Pátyon feltárt darabok érdekessége, hogy hasonló veretes tarsolyokat a Felső-Tisza-vidéken, illetve az Alföld központi részein tárták fel a szakemberek.
A most napvilágra került csontvázak többsége jó állapotban maradt fenn, aminek köszönhetően a tervezett antropológiai és DNS vizsgálatok további információkkal bővíthetik majd a témával kapcsolatos, tudományos ismereteket. A tervezett, hazai és nemzetközi laboratóriumokban végzett vizsgálatok várhatóan fényt deríthetnek az elhunytak életkorára és nemére, illetve az eltemetett személyek korábbi lakhelyeinek földrajzi azonosítására, és az esetleges rokoni kapcsolatokra.
A 2022. június 25-i Múzeumok Éjszakáján nyitott meg a Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei című tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban, amelyen most először lesz együtt megtekinthető az összes, eddig feltárt és restaurált tarsolylemez.