A leghíresebb francia meseíró

1621. július 8-án született Jean de La Fontaine francia író és költő, aki állatmeséiről lett híres.

Ki ne ismeré A holló meg a róka vagy épp A tücsök meg a hangya című meséket? Jean de La Fontaine történeteit még ma is szívesen olvassuk. Nem véletlenül. A francia író állatmesékbe szőve, éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, és általában véve az emberi gyarlóságot.
A leghíresebb francia meseíró 1621. július 8- án született Château-Thierry-ben, Champagne-ban. Reimsben járt gimnáziumba, majd úgy döntött, hogy jogász lesz és állítólag felvették ügyvédnek. Szülei kívánságára lépett hivatalnoki pályára és az ő ösztönzésükre is nősült meg egy 16 éves, gazdag családból származó lánnyal. Csakhamar otthagyta azonban hivatalát és feleségét egyaránt. Párizsba ment, ahol folytatta addigi könnyelmű, bohém életmódját. A 17. század egyik legolvasottabb francia költőjeként tartják számon, aki népszerűségét állatmeséinek köszönheti, amelyek mintát szolgáltattak Európa-szerte.
La Fontaine irodalmi pályafutása harminc éves korában kezdődött: ekkor kezdett el meséket és verseket írni. Gyorsan felfigyelt rá XIV. Lajos király minisztere, Nicholas Fouquet, így élete hátralevő részében többé nem szenvedett hiányt megbízásokban és mecénásokban. Újabb és újabb pártfogókat gyűjtött maga köré.
Megismerkedett Boileau-val és Molière-rel, akik irodalmi munkásságra buzdították.
„A történelem bizonyos igazságokat tartalmaz, amelyek jó szolgálatot tehetnek tanulságul” – vélte La Fontaine és ennek jegyében fogott bele az írásba. Jean de La Fontaine meséi 1668 és 1694 között több kötetben jelentek meg. Bár ezeket gyerektörténetnek gondolhatnánk, de amikor az író inkább a kifinomult gondolkodású közönségnek szánta. A mesékre ettől függetlenül úgy tekintettek, mint amelyek kiváló erkölcsi oktatást nyújtanak a gyermekek számára, így az első kiadást Franciaország hatéves trónörökösének szentelték. La Fontaine meséi már az első pillanatba nagy hatással voltak az európai irodalomra, és ma is széles körben népszerűek – írja Science, Tech and Art History online tudományos oldal.
Természetesen nem ő volt az első, aki erkölcsi útmutatással szőtt át egy történetet, és aki úgy mesélt el valamit hogy a „valódi címzettet” állatok álcájába helyezte. A történetírásnak ezt a módját már az ókori görögök is alkalmazták. La Fontaine sokat merített Aiszóposz hagyatékából, illetve a kelet-ázsiai mesekincsből. Miniatűr drámákat és komédiákat írt, fordulatos cselekménnyel, jól jellemzett figurákkal.
La Fontaine-t 1684-ben vették fel Francia Akadémira, amit az időközben „jámborrá” vált, Madame de Maintenon befolyása alatt álló XIV. Lajos király csak némi habozás után erősített meg. La Fontaine 1692-ben kiadta a mesék áttekintett teljes kiadását, ám az év végén súlyosan megbetegedett. Öregkorában megbánta könnyelmű életmódját, és hogy irodalmi léhaságait úgymond jóvátegye, néhány zsoltárt franciára fordított. 1695. április 13-án hunyt el Párizsban, hetvenhárom éves korában. Gustav Flaubert regényíró szerint La Fontaine volt az egyetlen francia költő, aki megértette és elsajátította a francia nyelv „igazi textúráját” Victor Hugo előtt.