Azonosíthatták Palmüra elfelejtett istenét

Az ókori város több felirata is egy meg nem nevezett istenre utal, egy új vizsgálat alapján azonban valójában több mitikus alakról van szó.

A mai Szíria területén fekvő Palmüra városának feliratai egy olyan istenre utalnak, akinek pontos személyéről régóta folyik a szakmai vita. Egy lengyel kutató a közelmúltban azonosíthatta az istenséget – számol be a Live Science.
Palmüra nagyjából 2 ezer éve ért el története csúcspontjára, a város fontos központ volt, amely a Római Birodalmat és Ázsia távolabbi vidékeit kötötte össze. A meg nem nevezett istenre számos helyi, arámi nyelvű szöveg is utal, mint akinek a neve örökké áldott, aki az univerzum ura, és aki irgalmas. A feliratok közül több megközelítőleg 2 ezer éves.
Aleksandra Kubiak-Schneider, a Wrocławi Egyetem munkatársa a helyi szövegeket egyéb, az időszámítás előtti 1. évezredre datálható mezopotámiai feliratokkal vetette össze. A szakértő arra jutott, hogy régiószerte hasonló módon utaltak egyes istenekre. A kutató úgy gondolja, hogy Palmüra anonim istensége valójában nem egy, hanem több alak, így a babilóniai főisten Bel-Marduk és Baálsamin égisten – előbbire más forrásokban kegyelmesként, utóbbira pedig a világ uraként hivatkoznak.
Kubiak-Schneider azt is megállapította, hogy a korabeliek tiszteletből nem említették meg az istenek nevét. A nevek hiányát az is magyarázhatja, hogy a feliratok elkészítésekor nem mindig egy konkrét istenhez fordultak, hanem bármely istenhez, aki meghallja a kívánságokat.