A Nobel-békedíjas dél-afrikai fekete jogi aktivista

Nelson Mandela volt a Dél-afrikai Köztársaság első faji megkülönböztetéstől mentes választás győztese, és az ország első fekete elnöke.

Nelson Mandela 27 évet töltött börtönben, mert felszólalt a dél-afrikai apartheidrendszer ellen. Bár nehéz körülményekkel kellett szembenéznie, amelyek megtörték elhatározását, de nem volt hajlandó feladni. Mindent megtett azért, hogy minden ember számára elérje az egyenlőséget.
„Egy olyan demokratikus és szabad társadalom eszményét dédelgettem, amelyben minden ember harmóniában él együtt, és egyenlő esélyekkel rendelkezik. Ezért az eszméért és beteljesüléséért remélek élni. De ha kell, ezért az eszméért meghalni is kész vagyok” – mondta Nelson Mandela 1964-ben a Rivonia-perben, mielőtt honfitársaival együtt a Robben-szigeten lévő börtönbe zárták volna.
Az 1918. július 18-án született Nelson Rolihlahla Mandela a xhosza nép thembu törzsét irányító Madiba királyi dinasztia sarja volt. Második neve, a Rolihlahla, xhosza nyelven annyit jelent: „aki bajba sodorja magát”. A névadásnál szülei már talán sejtették, hogy milyen kalandos életutat fog bejárni.
Mandela az 1940-es években ügyvédként dolgozott, hogy ingyenes vagy megfizethető képviseletet biztosíthasson azoknak a feketéknek, akik szembeszálltak az apartheid törvényeivel. Így a küzdelem fontos vezetőjévé vált. A szó afrikaans nyelven „elszakadást” jelent és a kapcsolódó törvények négy különböző faji kategóriába sorolták a dél-afrikaiakat: „fehérek/európaiak”, „feketék”, „színesek (vegyes fajú emberek)” vagy „indiai/ázsiai” emberek. A fehér emberek – a dél-afrikai lakosság 15 százaléka – a társadalom felső rétegét alkották, hatalommal és gazdagsággal. A fekete dél-afrikaiak – a lakosság 80 százaléka – a mélypontra szorultak. A dél-afrikai kormány tehát elnyomással és erőszakkal válaszolt az egyenlőség és szabadság iránti követelésekre. Lelőtték és megölték a fegyvertelen tüntetőket, miközben sok embert őrizetbe vettek és letartóztattak – írja az Emberi Jogok Kanadai Múzeuma online portálján.
Az apartheiddel való harc fegyverteelenül indult Mandela számára, de volt egy pont, amikor úgy gondolta, hogy már csak a fegyveres harc biztosíthatja az egyetlen megoldást. Létrehoztak egy fegyveres ellenállási csoportot Umkhonto weSizwe („A Nemzet Lándzsája”) néven, és Mandela 17 hónapot töltött a föld alatt, hogy támogatást szerezzen a fegyveres harchoz. 1962-ben azonban letartóztatták, egy év múlva pedig számos vádpont miatt bíróság elé állították. Őt és hét társát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Mandela 1964-től 1982-ig a Robben-szigeten raboskodott, ahol a foglyokat kemény körülmények között tartották, amelyek megtörték elhatározásukat. A feketék pedig még rosszabb körülmények között voltak. A fekete férfiak télen is rövidnadrágot és szandált viseltek, míg a többi rab nadrágot és cipőt kapott. Néhány foglyot megtámadtak és megkínoztak az őrök. A külvilággal való kapcsolat szinte teljesen megszakadt.

Mandelát később átszállították a rendkívül szigorúan őrzött pollsmoori börtönbe, ott azonban 1988-ban tuberkulózist kapott és kórházba került. Végül 1990. február 11-én szabadult Frederik Willem de Klerk elnök utasítására. Ekkor már 71 éves volt, de volt még tennivalója, ráadásul népszerűsége sem csökkent. Évekig tartó tárgyalások vártak rá, de nem adta fel. Kiszabadulása után segített tárgyalni az apartheid felszámolásáról, és egy többéves nemzeti kiegyezési folyamat végén ő lett Dél-Afrika első demokratikusan megválasztott elnöke 1994-ben. Az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásáért de Klerkkel megosztva kapott Nobel-békedíjat 1993-ban.