Ókori egyiptomi katonatiszt sírjára bukkantak

A vezér olyan egységeket irányított, amelyben idegen katonák szolgáltak.

Egy cseh régészeti misszió során egy ókori egyiptomi katonatiszt sírját tárták fel a Gízai-fennsík közelében – számol be a The National. Az Egyiptomi Régészeti és Idegenforgalmi Minisztérium szerint az elhunyt külföldi harcosokból álló egységeket vezetett, a felfedezés pedig azt sugallja, hogy az egykori birodalom a véltnél is sokszínűbb volt.
A nyughely Uahibré-merri Neith számára készülhetett, aki a 26-27. dinasztia fordulóján, időszámítás előtt 500 körül élhetett. Sírját a gízai piramisoktól 12 kilométerre délkeletre fedezték fel, nem messze attól a helytől, ahol februárban egy, szintén Uahibré-merri Neithhez köthető balzsamozó tárgyegyüttesre bukkantak.
A sírt a prágai Károly Egyetem csapata találta meg. A nyughelyet a sziklában, több kamrával alakították ki, 14 négyzetméteres fő aknája nagyjából 6 méter mély. Ennek közepén egy kisebb, de mélyebb rész van, amelybe a kettős szarkofágot tették.
A külső szarkofágot két nagy, fehér mészkőből álló tömbből készítették. A belső koporsó ezzel szemben bazalt, és emberi formára faragták.