Ókori villát találtak egy felvonó építése közben
Az építmény tulajdonosa igen tehetős lehetett, a villát bonyolult mozaikok és falfestmények díszítették.
Ókori maradványokra bukkantak egy jeruzsálemi felvonó építése során – számol be az AP. A rendszert mozgáskorlátozott személyek számára fejlesztik, hogy egyszerűbb legyen a hozzáférés a Siratófalhoz. A projektet 2017-ben hagyták jóvá, az építkezést mentőfeltárás is kíséri.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem régészei több leletet is felfedeztek, köztük egy díszes, 1. századi villát és a hozzá tartozó rituális fürdőt. A komplexum az óvárosban, az egykori zsidó templomtól egy karnyújtásnyira fekszik. Michal Haber régész szerint a felvonó egy érintetlen területen halad majd át, ez pedig remek lehetőséget teremtett a vizsgálatra. Az öt éve tartó ásatás lassan a végéhez ér, a rendszert viszont csak 2025-ben helyezhetik üzembe.
A helyszínen több mint kétezer év alatt nagyjából 9 méter vastagon halmozódott fel a törmelék. A rétegek bepillantást engednek Jeruzsálem különböző periódusaiba, így az oszmán, az iszlám és a római korba.
A legérdekesebb felfedezés a júdeai villa, amely nem sokkal azelőtt épülhetett, hogy időszámítás szerint 70-ben lerombolták a szentélyt. Jeruzsálem elpusztítása után a helyén sokáig csak romok maradtak, a rómaiak végül Aelia Capitolina néven alapították újra a várost. A kutatók ezen rekonstrukció nyomait is felfedezték.
A villa lakói igen tehetősek voltak, bonyolult mozaikok és falfestmények maradványai is előkerültek. A hegyoldalban, a mészkőbe faragva egy saját rituális fürdő, egy úgynevezett mikve is tartozott az építményhez.