Jégkori gyermekek lábnyomaira bukkantak

A gyerekek a sárban, pocsolyákban játszottak, miközben családtagjaikkal vándoroltak.

Több mint 11 ezer évvel ezelőtt egy csoport gyermek családtagjaikkal együtt kelt át a mai Új-Mexikóban található White Sands Nemzeti Park területén. Talán négyen lehettek, és egy óriáslajhár sáros nyomaiban játszottak. A kiszáradt tómederben az emberek nyomai is fennmaradtak, évezredekkel később pedig felfedezték őket – számol be a Live Science.
Matthew Bennett, a Bournemouth-i Egyetem kutatója szerint minden gyerek szeret tócsákban játszani, és akkoriban sem lehetett másként. A szakértő már több alkalommal is ellátogatott a nemzeti parkban az elmúlt öt évben, hogy jégkori emberek és nagy testű állatok által hagyott nyomokat lokalizáljon és vizsgáljon.
A gyermekekhez és az óriáslajhárhoz köthető leleteket tudományos publikációban még nem írták le, igaz, Bennett az elkövetkező hónapokban el szeretné készíteni a tanulmányt. A sárban a lábnyomok eltorzultak, de a leleteket modern növekedési adatokkal összevetve a kutató következtetni tudott a gyermekek korára. A lajhár útján több mint 30 emberi nyom volt, a gyermekek 5-8 évesek lehettek.
A lajhár a Nothrotheriops nembe tartozhatott, nyomai 40 centiméteresek, az állat kifejezetten nagy méretű volt. A 3 centiméteres nyomok ugyan sekélyek, de így is feltöltődhettek vízzel. A korabeli gyermekek a maiakhoz hasonlóan élvezettel tapicskolhattak a pocsolyákba, versenyezhettek a sárban.
Bennett szerint a kicsik és családtagjaik egy gyűjtögető közösséget alkothattak. A datálás nem egyszerű, a helyi szerves anyagokon talán elvégezhetnek majd szénizotópos vizsgálatot. Mivel korábban találtak már 23 ezer éves nyomokat a régióban, az óriáslajhárok pedig 11 ezer éve tűntek el, feltételezhető, hogy a leletek 23-11 ezer évesek.