Így ostromolták a rómaiak Jeruzsálemet

Kőlövedékek alapján sikerült kideríteni, hogy hol állították fel a támadók ostromgépeiket.

A zsidó-római háborúk időszámítás szerint 66-ban, a Nero császár elleni felkeléssel kezdődtek meg. A lázadás a vallási feszültség és a magas adók miatt robbant ki, megtorlásul a rómaiak kifosztották a második templomot, és a zsidó közösség több vezetőjét is elfogták. Ez újabb felkeléshez vezetett, a rómaiak pedig kénytelenek voltak elhagyni Jeruzsálemet.
A lázadás leverésével Nero megbízta Vespasianust, a későbbi császárt és fiát, Titust. A római csapatok néhány hónap alatt több jelentős erődöt elfoglaltak, rengeteg embert űztek el, és büntetéseket szabtak ki Júdea lakóira.
Titus katonáival időszámítás szerint 70-ben ostromolta meg Jeruzsálemet, a hadművelet hónapokig tartott, számos különböző típusú ostromgép bevetésével. A fő fegyver a balliszta volt, amelyet nagyjából úgy érdemes elképzelni, mint egy hatalmas számszeríjat. A várost a rómaiak végül elfoglalták, a második templomot pedig elpusztították.
Kfir Arbiv, az Izraeli Régészeti Hatóság munkatársa és kollégái a közelmúltban a jeruzsálemi önkormányzat épülete mellett talált ballisztalövedékek alapján, számítógépes vizsgálattal azonosították a támadás során használt ostromgépek helyét – számol be a Heritage Daily. A kutatók a domborzati viszonyokat, illetve a második templom korának falait is figyelembe vették.
Az adatok alapján a mai városközpont közelében, a Kikar Khatuloton (Macska tér) rengeteg balliszta működött. Az elemzésből arra is következtetni lehetett, hogy a rómaiak hol törtek be: a mai Orosz negyedben nagy mennyiségű lövedékre bukkantak, és itt kerültek elő az egykori külső fal maradványai is. Valószínűsíthető, hogy az ostromlók ezt a területet célozták meg.