A kvantummechanika tudósa

Ki ne hallotta volna a Schrödinger macskája kifejezést. Nos, az osztrák fizikus szerint egy dobozba zárt macska vagy életben van vagy elpusztult, de ezt addig nem tudhatjuk, amíg ki nem nyitjuk a dobozt. És hogy mit takar ez az egyszerű példa? A tudós ezzel azt kívánta szemléltetni, hogy a részecskék egyidejűleg több helyen, különféle állapotokban lehetnek. A kérdés pedig rámutat, a macska élő vagy holt állapota csak és kizárólag attól tehető függővé, hogy megfigyeljük-e ezt az állapotot vagy sem.

De nézzük, ki is volt az az 1887. augusztus 12-én, Bécsben született Erwin Schrödinger! A későbbi fizikus családjában nem számított idegennek a természettudomány: nagyapja kémiaprofesszorként dolgozott, nagy műveltséggel rendelkező édesapja pedig kémiával és botanikával foglalkozott. Nem meglepő hát, hogy a kis Schrödinger széles körű érdeklődést mutatott a gimnáziumban, ahol a természettudományok mellett a nyelvtan szigorú logikája és a német költészet is érdekelte. 1906-ban a Bécsi Egyetemre nyert felvételt, ahol Fritz Hasenöhrl elméleti fizikus tanítványa volt, és ezekben az években sajátította el azokat a problémamegoldási metódusokat, amelyek később megalapozták jövőbeli nagy munkáját. 1910-ben doktorált, majd kutatói állást kapott az egyetem Második Fizikai Intézetében. Hamarosan már Franz Exner fizikus asszisztenseként végzett gyakorlati munkát egyik kollégájával, K.W.F. Kohlrausch-al együtt, majd az első világháború alatt tüzértisztként szolgált. 1920-ban Max Wien asszisztenseként kapott akadémiai állást, aztán Stuttgartban és Breslauban tanított az egyetemen, utána hat évre a Zürichi Egyetemre ment  – írja a NobelPrize online portál.

Schrödinger később nagy örömmel tekintett vissza zürichi időszakára, és nem véletlenül, hiszen itt jelent meg az Annalen der Physikben A kvantálás mint sajátérték-probléma című tanulmánya a hullámmechanikáról. A Schrödinger-egyenlet egy állapotegyenlet, amelynek időfüggetlen és időfüggő formája is létezik.
A részecskék viselkedését leíró egyenlet segítségével meghatározható egy részecske mozgása, ha ismerjük környezetében a potenciális energiákat. Felismerései forradalmat idéztek elő a 20. századi fizikában és kémiában.

A történelem azonban óriási fordulatokat tartogatott: Schrödinger 1927-ben Berlinbe költözött Planck utódjaként, ami akkoriban a nagy tudományos tevékenység központjának számított, így a tudós lelkesen vetette bele magát a heti beszélgetésekbe a kollégáival, akik közül sokan „korban és hírnévben felülmúlták őt. Hitler hatalomra kerülésével (1933) azonban kénytelen volt elhagyni Németországban, Angliába utazott, ahol egy ideig Oxfordban dolgozott.
Schrödinger 1933-ban megosztott Nobel-díjat kapott Paul Dirac brit fizikussal „az atomelmélet új hatékony formáinak felfedezéséért”.
1934-ben meghívták előadásra a Princetoni Egyetemre, ahol állandó állást ajánlottak neki, de nem vállalta. 1936-ban állást kínáltak neki a Grazi Egyetemen is, amelyet hosszas mérlegelés után elfogadott, talán mert szülőhazája utáni vágya meghaladta az óvatosságát. Ausztria 1938-as annektálásával azonban nem várt nehézségekbe ütközött, mert 1933-as németországi távozását „barátságtalan cselekedetnek” tekintették. Nem sokkal ezután sikerült átszöknie Olaszországba, onnan pedig Oxfordba, majd a Genti Egyetemre ment. Rövid tartózkodás után az újonnan létrehozott dublini Institute for Advanced Studies oszlopos tagja lett, ahol az Elméleti Fizikai Iskola igazgatójaként bízták meg. Schrödinger Dublinban maradt az 1955-ös nyugdíjazásáig.

Kutatásait mindvégig folytatta, és különféle témákban publikált. Egész életében nagy érdeklődést mutatott az atomfizika alapjai iránt és nem szerette az általánosan elfogadott leírásokat, ami gyakran sodorta vitába más, vezető fizikusokkal. Nyugdíjazása után tért vissza Bécsbe. Itt hunyt el, hosszas betegség után tuberkulózisban 1961. január 4-én. Alpbachban temették el.