A Habsburg-ház első trónfosztása

A magyar történelem során négy alkalommal került sor egy-egy Habsburg-házi uralkodó trónfosztására: 1620-ban a harmincéves háború idején, 1707-ben a Rákóczi-szabadságharc idején Ónodon (trónfosztói határozatban megfosztották I. Józsefet koronájától), 1849-ben a Debrecenben ülésező magyar Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth Lajos vezetésével kiadta a Függetlenségi Nyilatkozatot és trónfosztást (Ferenc Józseftől ezzel a módszerrel kívánták megvonni magyar királyi címét), illetve 1921-ben a másodszor is sikertelenül visszatérni szándékozó IV. Károlyt száműzték Madeira szigetére.

De kik is azok a Habsburgok? A Habsburg-ház Európa történelmének egyik legnagyobb és legbefolyásosabb uralkodóházának számított. Két fő ágát ismerjük, az osztrák és a spanyol Habsburgokat – utóbbi a belterjes öröklési rendszer miatt fellépő testi és mentális deformitású férfiak és nők miatt is hírhedté vált a történelemben. Az osztrák ág legfontosabb címei közé a német-római császári, továbbá a német, magyar és cseh királyi címek tartoztak, amely a fiúutód nélküli VI. Károly császárral halt ki. Nem szabad azonban elfeledni, hogy utóbbi leánya, Mária Terézia uralkodónő révén mégis tovább élt, csak a Habsburg–Lotaringiai-ház formájában.

„Hat egész esztendőtől fogva tractáltuk az békességet az ausztriai famíliával, akármit confoederáltunk és azt akármi diplomákkal erősítettük, de már ugyan ottan mindjárást eszünkbe vöttük és nyilvánossággal megtapasztaltuk ellenünk alattomban való ártalmas practikájokat, melyeket noha jól tudtunk, de mégis békességes tűréssel szenvedtük” – áll Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Szeben városához címzett levelében, amit Benda Kálmán idéz a Habsburg-abszolutizmus és rendi ellenállás a XVI-XVII. században című könyvében.

Bethlen Gábor a magyar-erdélyi seregeket vezetve hosszadalmas háborúskodást folytatott a Habsburgok ellen. Az 1620-as esztendőben, a harmincéves háború úgynevezett első szakaszában jutott azonban a legközelebb ahhoz, hogy a Kárpát-medence komoly politikai tényezőjévé emelkedhessen Közép-Európában. Akkoriban az erdélyi fejedelem fennhatósága kiterjedt csaknem az egész királyi Magyarországra, köztük Pozsonyra (a korabeli fővárosra). Bethlen megszerezte a Szent Koronát is. De mi biztosíthatta rendkívüli sikereit? Egyrészt a nemzetközi együttműködések, hiszen a cseh és morva rendek csapatai egyként sorakoztak fel a császárváros ellen. Másrészt az arisztokrácia támogatása, amely vallásra való tekintet nélkül, egy emberként állt mellé. Harmadrészt ott volt az április 25-én kötött prágai szerződés, mely tartalma szerint biztosította Bethlen és a cseh királlyá választott Frigyes pfalzi választófejedelem, a cseh-morva és a magyar rendek együttműködését. Negyedrészt a közös követség küldése a Portára, ahol egy lehetséges Habsburg-ellenes fellépés kidolgozása is felmerült, bár később kiderült, hogy a magyar rendek tévedtek és a törökök nem támogatták a királyi Magyarország és Erdély egyesülését.

1620. augusztus 25-én mégis megtörtént a Habsburgok (első) trónfosztása. A besztercebányai országgyűlés magyar királlyá választotta Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet, de végül mondhatni elment a kedve a koronázástól. A magyar rendek igen szűkre szabták volna királyi hatáskörét, olyannyira meg akarták kötni a kezét, mint a Habsburgokét. Hatáskörébe csupán az országgyűlés összehívása és a törvények megerősítése tartozott volna. Az elvárások azonban erősödtek, a magyar rendek azt kívánták, hogy Bethlen a saját vagyonából fedezze az ország törökellenes védelmét. Nem csoda, hogy az erdélyi fejedelem egy év múlva lemondott a királyi címről (az 1621-es nikolsburgi béke keretén belül). A magyar koronát és a többi felségjelvényt visszaadta II. Ferdinánd német-római császárnak, német, magyar és cseh királynak.