A magyar szecesszió építésze

Mi lehet a közös a budapesti Iparművészeti Múzeumban, az egykori Magyar Állami Földtani Intézet impozáns központjában, a stílusos szegedi Városházában és a pozsonyi Kék templomban? Nos, egyrészt valamennyi a magyar szecesszió egy-egy csodálatos példáját tárja elénk, másrész pedig az 1845-ben született Lechner Ödön keze munkáját dicséri. Az építész, királyi tanácsos és a Ferenc József-rend becses lovagja egész életében egy sajátos nemzeti stílus kialakításán fáradozott. Sikerrel. A magyar mellett keleti – főként indiai – népművészeti motívumokat is alkalmazott épületei tervezése során, miközben korának korszerű építészeti törekvéseit képviselte, európai szinten.

„Az igen érdekes pályázatból Pártos Gyula és Lechner Ödön budapesti építészek tervezete került ki győztesnek, kiknek munkálatai alapján az építkezés az Üllői-út, a Rákos- és Kinizsy-utczák közti nagy telken 1893 októberben meg is kezdődött. A terv alaprajzi megoldása kitűnő; a mily egyszerű, oly világos. Az Üllői-úti homlokzat főtengelyébe esik a két nagy előcsarnok, a váltakozó kiállításoknak szánt s üveggel födött nagy udvar; alul a szakkiállítások, fölül a múzeumi gyűjtemények számára tágas, szellős helyiségekkel; a két mellékutczai szárnyat jobbára az olvasó termek, könyvtár és iskola (ez utóbbi több mint 70 helyiséggel) foglalja el. Az arkhitektura — no az architektúra már a pályázatnál is számos ellenkező véleménynek volt okozója; bizarr formái különösen az úgynevezett akadémikus építészek körében nagy ellenszenvvel fogadtattak, míg azok, kik a száraz modern gót építészetet megunták, s a renaissance tagozatoktól megcsömörlöttek, hozsannával fogadták. Bár magam sem értek mindenben egyet a tervező építész csapongó — sok helyütt kicsapongó — fantáziájával, megvallom, hogy a kivitel az utóbbiaknak adott igazat. Ez egy érdekes, egy rendkívül érdekes kísérlet az építészetnek egy új építő anyagot a kezébe adni, ez új anyaghoz az arkhitektura formáit átmódosítani, abba egyszersmind hazai díszítő elemeket is vegyítvén. Oly három feladat, melyből ha egy is sikerül, nagy eredmény; pedig itt legalább is kettő: az anyag és a magyar díszítő motívumok sikerültek” – írta 1896. november 1-jén a Vasárnapi Újság, amely címlapon hozta le az Iparművészeti Múzeum átadását.

Mint az a leírtakból is kiderül, Lechner Ödön az építészeti stílusát illetően akkoriban számos kérdéssel és kétkedéssel találkozott: csodálták és gúnyolták is érte. Pedig az úttörő magyar építész hosszú utat tett meg idáig: 1865-től a József Ipartanodában (a későbbi Műegyetemen) Skalnitzky Antal tanítványaként sajátította el a szakma alapjait, ezután pedig a berlini építészeti akadémián képezte magát. A klasszicizmus híve volt és közelebbi kapcsolatot ápolt Pártos Gyulával és Hauszmann Alajossal, akikkel együtt is dolgozott. Később Clément Parent párizsi irodája hasznosította tudását, ahol reneszánsz kastélyok helyreállítását végezte. Szíve persze hazahúzta. Hazatérése után több pályázaton indult, sikerrel. Pártos Gyulával tervezték például a szegedi Városházát, a budapesti Drexler-palotát, a MÁV Nyugdíjintézet székházát (később Állami Balett Intézet), valamint több eklektikus stílusú pesti bérházat. A lendületes építész azonban folyamatosan tudásra szomjazott: 1889-ban Angliában tett tanulmányutat Zsolnay Vilmossal, a pécsi porcelángyár vezetőjével, akivel jó barátságot ápoltak.

Az utazás gyökeresen átalakította Lechner egyéni kifejezésmódját és elkezdte lépésről-lépésre kidolgozni jellegzetesen stílusát. Ebben komoly hatással volt rá többek között a brit Kensington Múzeum kerámiagyűjteménye, az angliai vidéki kastélyok építészete, a koloniális stílus megismerése, de az indiai és perzsa díszítőművészet tanulmányozása is. Lechner Ödön a magyar stílusú szecessziót megálmodva keleties, színes ornamentikájú, mégis fegyelmezett szerkezetű épületeket tervezett, amiben a „szecesszió” az elszakadást, a múlttal való szakítást jelentette. Újszerű épületszerkezeteket, festői tércsoportosítást, egyedi anyaghasználatot és szerkezeti újítást alkalmazott. Építészetének stílusát ráadásul – az angliai új barátságra alapozva – a pécsi Zsolnay gyárban készült színes majolika-, pirogránit- és eozindíszek egészítették ki.

Lechner Ödön a magyar népművészet formavilágát a magas építészet szférájába emelte, korszerű építészeti törekvéseire pedig egész Európa felfigyelt. 1914. június 10-én hunyt el Budapesten, ám az önálló magyar építészeti stílus megteremtőjeként számos követője akad.