Középkori kocsmára bukkanhattak
A szakértők önkéntesek bevonásával vizsgáltak egy angliai lelőhelyet.
Egy középkori söröző vagy fogadó maradványaira bukkanhattak egy angliai feltáráson – számol be a The Guardian. A lelőhelyen feküdhet az Egyesült Királyság egyik legjobb állapotban fennmaradt elhagyott középkori települése, a terül jó elhelyezkedése miatt régóta adhat otthont az embereknek.
A régészek a kelet-angliai High Hunsley-nél folytattak ásatást. A projekt fő célja az volt, hogy a szervezők új embereket, főként fiatalokat vonjanak be az örökségvédelmi munkába, de a feltáráson természetesen értékes leletek is előkerülnek. A projektben mintegy 150 ember vett részt, 90 százalékuk korábban nem volt még ásatáson.
Az önkéntesek három héten át dolgoztak a területen, ezen idő alatt több épület maradványát is megtalálták. Emma Samuel, az Ethos Heritage munkatársa szerint az elhagyott középkori falvakat kevéssé ismerik. A tágabb régióban sok ilyen település található, ritkán fedeznek fel azonban olyan lelőhelyet, amelyet még nem károsított a szántás.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A helyszínen egy nagy épületet is felfedeztek, amely egy sörház vagy fogadó lehetett. Az itt előkerült kerámiák nem illeszkednek egy pusztán lakóházhoz, kancsófülek például nagy számban kerültek elő. A csapat ablakdarabokat, tetőcserepet, csempét és megmunkált köveket is talált, úgy tűnik, az épület komoly jelentőségű volt. Az önkéntesek meglepően sok késre, rengeteg 12-15. századi edénytöredékre, állatcsontokra, illetve egyelőre tisztázatlan funkciójú tárgyra is bukkantak.