A csata, amelyben győzött Napóleon, de túl nagy ára volt

A borogyinói csata több okból is olyan áldozatokat követelt a napóleoni seregtől, amely megpecsételte mindannyiuk sorsát, és a Grande Armée felőrlődéséhez vezetett.

A történészek szerint 1812. szeptember 7-e volt Napóleon katonai karrierjének legvéresebb napja: a császár serege aznap az oroszországi Borogyino falu mellett Mihail Kutuzov tábornok katonáival vívott csatát, amelyben – mivel foglyokat nemigen ejtettek egyik oldalon sem – az összesen 250 ezres hadból legalább 100 ezren vesztették életüket, de a franciák győztek. Napóleon ekkor még nem is tudta, hogy mind ő, mind katonasága mekkora árat fog fizetni ezért a sikerért, nem véletlenül nevezik máig ezt az ütközetet a pürrhoszi (pirruszi) győzelmek egyik legjellegzetesebb példájának.
Ma már nehéz eldönteni, hogy a császár lázas betegsége vagy rossz helyzetfelismerése vezetett-e a katasztrófához. Amikor Napóleon a borogyinói csata után szeptember 14-én Moszkvába érkezett, döbbenten látta az üres házakat, amelyekből elmenekültek a helyiek. Ráadásul másnap tűz ütött ki a városban, amelynek zömmel fából ácsolt épületei egymás után kaptak lángra. A megszállóknak alig sikerült kijutniuk a pokoli tűztengerből.

Napóleon talán legnagyobb hibáját azzal követte el, hogy még több mint egy hónapig itt állomásozott a cár békeköveteire várva – mindhiába. Közben azonban mind hidegebbre fordult az időjárás. Október 24-én a visszavonulás mellett a döntött a francia császár, csakhogy nem számolt az ellenfelekkel. A hazaúton Kutuzov mellett „Tél tábornok”, a beköszöntő orosz tél is folyamatosan tizedelte Napóleon maradék seregét, amely az oroszországi hadjárat elején még 600 ezer főt számlált (a franciák mellett olaszok, németek és lengyelek is szolgáltak benne), de ebből a krónikák szerint alig 15-20 ezer tért haza.
A véres csata az orosz művészeket is megihlette: Lev Tolsztoj a Háború és béke című regényében írt róla, valamint (a neve ellenére orosz) Franz Roubaud festményen örökítette meg, míg Pjotr Csajkovszkij a hetvenéves évfordulóra írt 1812 (nyitány) zenekari művel állított neki emléket. Utóbbi alkotás érdekessége, hogy ágyúlövések is szerepelnek benne, amelyeket viszont legfeljebb szabadtéri előadások alkalmával tudnak előadni. Ezért leginkább üstdobokkal szólaltatják meg a kottában jelzett dörrenéseket.