Óriási túlerővel szemben győztek a magyar várvédők

470 évvel ezelőtt, 1552. szeptember 9-én kezdődött Eger várának ostroma, amely október 17-én győzelemmel ért véget. Ez a magyar hadtörténet egyik legdicsőségesebb eseménye. A 39 nap történetét mindannyian ismerjük Gárdonyi Géza Egri csillagok című művéből, ám érdekes lehet a politikai háttér és a győzelem következményeinek áttekintése.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Eger ostromának voltaképpen az 1526-os mohácsi vész volt az előzménye. Tragédiák és ármánykodások sorozata vette kezdetét akkor: mivel a mohácsi csatában elhunyt II. Lajosnak nem volt gyermeke, a katolikus nemesi rendek úgy döntöttek, Habsburg Ferdinánd legyen az utódja. Ezt azonban a protestánsok nem támogatták, ők Szapolyai János erdélyi vajdát választották meg I. János néven magyar királynak, aki 1540-ig párhuzamosan uralkodott I. Ferdinánddal.

Szapolyainak 1528-tól volt kapcsolata Szulejmán szultánnal, akinek hathatós támogatásával próbálta erősíteni pozícióját. Ferdinánd és Szapolyai hívei polgárháborúban csaptak össze, és az ezt lezáró 1538-as Váradi béke deklarálta: amennyiben Szapolyai utód nélkül hal meg, Ferdinándé legyen a magyar trón. Igen ám, de Szapolyainak a halála előtt nem sokkal fia született: János Zsigmondot I. János király örököseként tekintették a közrendek, jóllehet magyar királlyá koronázására soha nem került sor.

Georg Hoefnagel: Eger vára egy török portya visszaverése közben.

Forrás: WikimediaCommons

Miután a szultán 1541-ben bevette Budát, az ország keleti részét János Zsigmondnak adta, aki helyett édesanyja, Izabella királyné uralkodott régensként, és Fráter György volt a kormányzó. Ő alig tíz évvel később Ferdinándnak játszotta át a hatalmat, Izabella és János Zsigmond pedig Lengyelországba menekültek. Frátert azonban Ferdinánd tudtával olasz zsoldosok megölték, ennek megtorlására indult a magyarországi török hadjárat. Ugyanakkor az is motiválta az oszmán hódítókat, hogy ha sikerül bevenni Egert, azzal elvágja Ferdinánd útját Erdélybe, egyúttal elérhetővé válik Felső-Magyarország és a gazdag bányavárosok.

„…Ebben a várban van most a maradék ország sorsa. A teremben csend volt. Minden szem Dobón függött.
– Ha Eger elesik, utána nem állhat meg se Miskolc, se Kassa. Az apró várakat lerázza a török, mint a diót. Nincs többé ellenállás. És akkor Magyarországot beírhatja a történelem a halottak könyvébe.
Komor szemmel pillantott körül, és folytatta:
– Az egri vár erős, de ott a szolnoki példa, hogy a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Ott pénzen fogadott, idegen zsoldosok voltak. Nem a várat mentek védeni, hanem hogy zsoldot kapjanak. Itt az öt pattantyús kivételével minden ember magyar. Itt mindenki a hazát védi. Ha vér kell, vérrel. Ha élet kell, élettel. De ne mondhassa azt ránk a jövendő nemzedék, hogy azok a magyarok, akik 1552-ben itt éltek, nem érdemelték meg a magyar nevet” – írja Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényében.

Kara Ahmed pasa főparancsnokságával érkezett a nagy létszámú sereg Eger várfalai alá, ám a védők, Dobó István kapitány vezetésével felkészülten fogadták a támadókat.
„A várat az ostrom idején mintegy 1800 katona és körülbelül 270 menekült, vagyis alig 2100 ember védte. Az ellenfél nagy túlereje (mintegy 75 000 fős sereg, 15-20 nagy kaliberű ostromágyú, és mintegy 100 kisebb űrméretű löveg) ellenére a várat megerősítő építkezések és a védők jó megszervezésének is köszönhetően sikerrel védekeztek” – olvasható a Magyar Nemzeti Levéltár weboldalán. 

A 13. században püspöki lovagvárnak épült várat az 1540-es években Alessandro da Vedano itáliai hadmérnök vezetésével korszerűsítették, ellenállóvá vált az ágyútűzzel szemben. Dobó István felégette a vár körüli várost, hogy az érkező törökök ne találjanak sem élelmet, sem védelmet benne. A kétezer védő sikeresen ellenállt a túlerőben lévő támadókkal szemben, ezzel 1596-ig megállították a további török hódításokat a térségben, és a bányavárosok is megmenekültek.