Kozmikus robbanást örökíthettek meg középkori érméken
Az 1054-es eseményt a világ számos pontjáról észlelték.
1054-ben egy szupernóva jelent meg az égen: egy 6500 fényévre fekvő, haldokló csillag robbant fel. Az esemény 23 napon át nappal is megfigyelhető volt bolygónkról, és több száz éjszakával később is láthatták az emberek. A maradványok ma Rák-ködként ismertek, a megfigyeléshez különleges teleszkópra van szükség.
Az SN 1054 jelű szupernóva annyira látványos volt, hogy a korabeli kínai tudósok vendégcsillagnak nevezték el. Japán, Irak és talán a mai Észak-Amerika területéről is látták, ahol írásba, illetve kőbe vésve emlékeztek meg róla. Érdekes módon Európából viszont nem ismert egyértelmű dokumentálás.
Egy új tanulmányban a szakértők a szupernóva egy lehetséges európai bemutatását vizsgálják – számol be a Live Science. A csapat IX. Kónsztantinosz bizánci császár (1042-1055) korában vert aranyérméket elemzett, a pénzek közül hármon egy-egy csillag szerepel, a negyediken viszont egy második is. Elképzelhető, hogy ez az 1054-es szupernóva ábrázolása.
A két csillag a császár portréját fogja közre. Miroslav D. Filipović, a Nyugat-Sydney-i Egyetem munkatársa és kollégái úgy gondolják, hogy az uralkodó feje a Napot, a keleti csillag a Vénuszt, míg a nyugati az SN 1054-et szimbolizálja. A csillagok emellett a hivatalosan 1054-ben szétszakadó nyugati és keleti egyházat is jelképezhetik.
Amennyiben a második csillag valóban a szupernóva, az azt sugallja, hogy az egyház vallási okokból megtiltotta a bizánci tudósoknak, hogy az eseményről írjanak. Elképzelhető, hogy a korszakban nem akarták felrúgni a teológiai és csillagászati status quót, valaki ugyanakkor egy érmén megörökíthette az eseményt.
A kutatók a világ más múzeumaiban is megvizsgálták az érintett pénz másolatait. A 36 tárgyat elemezve lehetségesnek tartják, hogy a második csillag egyre kisebb lett az ábrázoláson, ami talán a szupernóva felszívódására utal.
Természetesen maguk a szakértők is elismerik, hogy egyéb magyarázatok is lehetnek a második csillagra, tehát még szükséges további bizonyítékot szerezni.