A Stonehenge-nél is ősibb építményre bukkantak Prága közelében
Az újkőkori rondellák funkciója máig vitatott, talán vallási célokat szolgáltak.
Egy újkőkori építmény feltárásán dolgoznak Csehországban, Prága közelében – számol be a Radio Prague International. A nagy, körkörös struktúra nagyjából hétezer éves lehet, és Vinoř körzetében, a főváros peremén található.
A neolitikum körárkai, azaz rondellái Európa legkorábbi emlékművei közé tartoznak, a struktúrák még az egyiptomi piramisoknál és a Stonehenge-nél is ősibbek. A közelmúltban felfedezett, csehországi rondella rendkívül jó állapotú, palánkja érintetlenül konzerválódott, a központi fa struktúra ennek a belsejében volt.
Miroslav Kraus, a Cseh Tudományos Akadémia régésze és az ásatás vezetője szerint a körárkok funkciója egyelőre nem tisztázott. Az egyik magyarázat, hogy az építmények gazdasági központok, valamiféle kereskedelmi helyszínek voltak, de az sem kizárható, hogy vallási célokkal alakították ki őket.
Kelet-Európában eddig mintegy 200 rondellát tártak fel, ezek közül 35 Csehországban került elő. A vinoři körárok átmérője 55 méter, és három külön bejárata van. A felfedezés különlegessége, hogy szinte az egész struktúrát sikerült megtalálni. A lelőhely egy részét egyébként már az 1980-as években megvizsgálták, amikor egy gázvezetéket fektettek le a közelben. A mostani ásatás szeptember végéig tart, nem messze korábban egy újkőkori település maradványai is előkerültek.
A szakértők egyik célja az, hogy az építmény különböző részeiből mintákat begyűjtve datálják a rondellát. Kraus szerint az eddig ismert körárkok szénizotópos elemzése azt mutatja, hogy a struktúrákat időszámítás előtt 4900 és 4600 között hozták létre.