A király, aki kiadta a modern törvényekkel teli Aranybullát

Ki ne ismerné a magyar történelem könnyen megjegyezhető dátumát, 1222-t? Az időpont az Aranybulla kiadását jelenti. Egyfajta szabadságlevél, amelyre a rendi jogok alapjaként is sokat hivatkoztak később, ám amely korlátozta a királyi hatalmat és közben garantálta a nemesi jogokat és kiváltságokat a következő évszázadokban. A dokumentum kibocsátása II. András Árpád-házi uralkodó nevéhez kötődik.

II. András 1205 és 1235 között uralkodott Magyarország királyaként. Az egész Árpád-dinasztia legnagyobb hatású reformereként emlegették, akinek harminc évnyi uralkodása azt is jelentette, hogy korábban csak I. (Szent) István ült hosszabb ideig a trónon. Az uralkodó gyökeresen átalakította a királyságot, energikus külpolitikájával az egész Balkán-félszigetet behálózta és több szomszédos területet is meghódított. Úgy döntött, hogy nem folytatja apja, III. Béla magyar király bizánci típusú uralkodói mintáját, mert az úgymond „korszerűbb”, a nyugat-európai mintákhoz közelebb álló eszmények vezették. Utóbbiban nagy hatást gyakorolt rá felesége, Gertrúd, aki IV. Andechsi Bertold isztriai és krajinai őrgróf és meráni herceg lánya volt (a meráni név a Meer, tenger jelentésű német szóból ered és ez esetben az Isztriát jelentette), aki többnyire bajor származású kíséretével együtt érkezett a magyar udvarba. Bár frigyükből öt gyermek született (köztük a későbbi király, IV. Béla), a királynéval és környezetével szembeni elégedetlenség egyre növekedett. Gertrúd német származású rokonai egyre magasabb tisztségeket töltöttek be, ami végül egy főúri összeesküvéshez vezetett és a királynét 1213-ban meggyilkolták. A történetet Katona József: Bánk bán című drámájában dolgozta föl.

Bár II. András regnálása a magyar történelem egyik legtöbbet emlegetett időszaka volt, uralkodói intézkedései felemás eredményeket hoztak:
• birtok- és vármegye adományozásokkal igyekezett híveket szerezni magának,
• kiterjesztette a bérleti rendszert,
• gyakorlattá tette az évenkénti többszöri pénzváltást (és ezzel együtt a pénzrontást),
• merész külpolitikai tervek vezérelték, ami gyakori és költséges hadjáratokhoz vezetett,
• eredménytelen, de szintén költséges keresztes hadjáratot indított a Szentföldre (a pápa többszöri sürgetésére),
• csökkentette a terményjáradék bevételét,
• új gazdaságpolitikai intézkedéseket hozott,
• egyfajta társadalmi- és gazdasági válságot robbantott ki.

Az uralkodó gyakran kényszerült kompromisszumokra, hogy érdekeit érvényesítse. Uralkodása ezért általános elégedetlenséget robbantott ki, ami szinte minden joggal bíró társadalmi réteget érintett. Ezekből a sérelmekből feszültség keletkezett, aminek eredményeként született az Aranybulla. Az érdekszövetségre lépő különböző társadalmi csoportok ugyanis rákényszerítették II. Andrást a követeléseik elfogadására és törvénybe iktatására.

„Az Aranybulla részben megtiltotta a birtokok eladományozását, illetve a becsületes szolgálattal megszerzett földek elkobzását, ezzel elsősorban az uradalmakat és a magántulajdont védve. Megszüntette a külföldiek (idegenek) számára a birtokok és a tisztségek adományozását, valamint a pozíciók halmozását. Az uralkodó így anélkül folytathatta adománypolitikáját, hogy abba a nehézségbe ütközzön: a királyi tisztségekből való részesedésre több előkelő tart igényt, mint ahány szétosztható pozíció van. Az Aranybulla tizenegy cikkelye a szerviensekkel, vagyis a királynak katonai szolgálattal tartozókkal foglalkozott. Ebből öt tartalmazott olyan kitételt, amely a későbbiekben a nemesi előjogok alapjául szolgált. Olyan elveket fogalmaztak meg, amelyek alapot adtak a nemesi adómentesség biztosításához, szabályozták a katonakiállítási kötelezettséget, de biztosították azt is, hogy szabad embert csak törvényes bírói ítélettel lehessen elfogni és javait elkobozni. Egyik legjelentősebb szakasza a 31. cikkely volt. Ennek értelmében a világi és az egyházi előkelőségek a hűtlenség vétke nélkül, szabadon szembeszegülhettek az uralkodó akaratával, amennyiben a király megszegte az oklevélben foglaltakat. Ezzel a ponttal az Aranybulla fontos és előremutató kezdeményét jeleníti meg az Árpád-kori jogrendszer megindult korszerűsödésének, mivel a kötelezettségek és kiváltságok szabályozása révén megteremtette a rendi társadalom, vagyis a hasonló jogokkal rendelkező társadalmi csoportok elkülönítésén alapuló berendezkedés jogi alapjait. Beiktatta a sérelmek előadására alkalmas törvénylátó napok évenkénti megrendezését, amit az országgyűlés(ek)hez vezető út egyik első lépéseként tarthatunk számon. A bírói jogkör tekintetében jelentős újítása volt, hogy a mindenkori nádornak országos bíráskodási jogkört adott, s egyben rendelkezett az alsóbb ítélkezési formákról is” – írja az Aranybulla legfőbb intézkedéseiről a Parlament jubileumi online portálja.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az újabb kutatások cáfolják, hogy II. András politikai kényszer hatására adta volna ki a dokumentumot. Egyes tézisek arra a következtetésre jutottak, hogy az „uralkodónak eltökélt szándéka volt egy olyan új berendezkedés megteremtése, amelynek a központjában a király szemszögéből mind kétesebb hatékonyságú hatalmi támasznak tetsző hagyományos ispánságok jogainak csökkentése és a kormányzata számára megbízható személyek kulcspozícióba helyezése, vagyis a központi királyi hatalom megerősítése állt”.