Ősi szertartás áldozataira bukkantak Verebélyen
Egy egészen kivételes, újkőkori települést tártak fel Szlovákiában, a Nyitrai kerületben található Verebélyen.
Egy szlovák-német kutatócsoport Közép-Európa egyik legnagyobb kőkori települését vizsgálta a szlovákiai Verebély (Vráble) közelében – számol be a The Slovak Spectator. A feltárás során több tucat ember csontvázára bukkantak, az érintetteket egy szertartás keretében áldozhatták fel.
Az 50 hektáros lelőhely időszámítás előtt 5250-4950-ből, a neolitikum korából származik. A szakértők hét éve dolgoznak a környéken, az ásatáson számtalan izgalmas lelet került elő.
A Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének és a Kieli Christian-Albrecht Egyetem csapata korábban is talált csontvázakat a területen, a közelmúltban feltárt maradványok viszont merőben eltérőek. „Az egyik árokban, a bejárat közelében emberi csontok tömegét fedeztük fel, melyekből legalább 35 csontvázat sikerült azonosítanunk” – mondta Zuzana Hukeľová régész. Mint hozzátette, a holttestek eredetileg változatos pozíciókban feküdtek, az árok alján pedig hiányzik a csontvázak koponyája.
Az elhunytak többsége fiatal vagy gyermek volt. A későbbi vizsgálatokból remélhetőleg pontosabb képet kaphatnak az érintettek haláláról, illetve az esetleges genetikai kapcsolataikról. A kutatók arra gyanakodnak, hogy áldozatbemutatás állt a háttérben.
A lelőhelyen egyéb izgalmas maradványokat is találtak. A szakértők szerint a település kései szakaszában egy árkot, illetve egy palánksort alakítottak ki a lakók, amelyen át hat bejárat vezetett a területre. Közép-Európában ez teljesen egyedülálló. A geofizikai felmérés során több mint 300 hosszúházat is detektáltak, ezek közül egyszerre, a település történetének különböző szakaszaiban 50-70 lehetett használatban.