Nélkülözhetetlen útitársként aposztrofálta termékét a rágógumikirály

Ha hirtelen meg kéne neveznünk egy rágógumi márkát, akkor valószínű, hogy a Wrigley-t mondanánk, bár keveset tudunk a cégről és annak történetéről, amely az 1890-es évek óta létezik. Pedig a történet lenyűgöző: az ifjabb William Wrigley szappanárusként kezdte pályafutását, de gyorsan a fogyasztói gondolkodás úgymond csodagyerekévé vált. Rágógumit adott el az amerikaiaknak, miközben annak az egészségre jótékony hatásáról papolt.

Az ifjabb William Wrigley Philadelphiában született 1861. szeptember 30-án, édesapja a Wrigley Manufacturing Company nevet viselő vállalkozás alapítója és elnöke volt. A cég fő terméke akkoriban a Wrigley’s Scouring Soap, azaz a súrolószappan volt. Az ifjabb William már egészen fiatalon elkezdett érdeklődni apja vállalkozása iránt, ezért elkezdett neki dolgozni. Tíz éves korában került a szappanfőzdébe, ahol azt a feladatot kapta, hogy lapáttal keverje a szappantartályokat: napi tíz órát dolgozott, amiért csupán heti másfél dollárt kapott. Egy év elteltével a fiút édesapja előléptette és az értékesítési személyzet tagjai közé került. Tizenhárom évesen így már önállóan ügynökölt szerte az országban a szappanokkal, amiket Philadelphia utcáin árult – írja a SnackHistory online portál.

Az ifjabb Wrigley a harminchoz közeledve Chicagóba költözött feleségével, Adával és kislányukkal, Dorothyval. Minden ekkor kezdődött. Hamarosan kiderült, hogy Wrigley ösztönös reklámszakember: termékeit azzal tette vonzóvá, hogy különböző kis ajándékokat csomagolt melléjük. Vásárolt például 65 ezer darab olcsó, piros esernyőt, amelyeket a szappan mellé kínált. A tapasztalatok egyre inkább azt erősítették benne, hogy az ajándék mindig jó ötlet és hatékony értékesítési támogatást jelent.

„Mindenki szeret valami extrát kapni a semmiért” – mondta az ifjabb Wrigley, aki később sütőport kínált prémiumként a szappan mellé. Ekkor vette észre, hogy előbbi lassan népszerűbb, mint az utóbbi és a vásárlók jobban érdeklődnek iránta. Ezért úgy döntött, hogy áttérnek a sütőporra. 1892-ben azonban ismét megváltoztatta üzleti irányvonalát: szódabikarbónát kezdett árulni, és ajándékként rágógumit kínált. Hamar kiderült, hogy az grátiszként adott rágógumi érdekesebb és népszerűbb, mint a sütőpor, így a cég ismét profilt váltott. Ezzel viszont kezdetét vette egy új szokás, a rágógumizás korszaka.

Üzletük egy év múlva már két különböző rágógumi fajtát kínált a vásárlóknak: az egyiket „Juicy Fruit”-nak, a másikat „Wrigley’s Spearmint-nek” nevezték el. A rágógumi gyártása az 1800-as évek végén növekvő iparágnak számított, és már akkor is rendkívül versenyképes üzletágként tört be a piacra. Az ifjabb William Wrigley tudta, hogy meg kell találnia a módját annak, hogy versenyképesebb legyen a többieknél. Úgy döntött, befektet a reklámokba az eladások fellendítése érdekében. Évente több mint egymillió dollárt költött rá, de megérte. Még az 1907-es gazdasági válság idején is nagy kockázatot vállalt és minden tulajdonát elzálogosította, hogy hatalmas reklámkampányt indítson. Bejött neki.

Wrigley fodormentás rágógumija 1910-től kezdve hosszú évtizedekig a legnépszerűbb rágónak számított Amerikában, ami főként a töméntelen mennyiségű, hatékony reklámnak volt köszönhető. Az üzletember egy ízben például ingyen mintát küldött minden amerikai telefon-előfizetőnek, ám akadt olyan is, hogy egy másfél kilométer hosszú hirdetőtáblán vagy promóciós körúton hirdette, hogy a terméke nélkülözhetetlen útitárs. A hatékony reklámról úgy tartotta: tömören mondd és minél többször. A kampányok segítségével egyre közelebb és közelebb kerülhetett a célközönséghez, így fontos szerepet játszott az emberek mindennapi életében. A cégnek ekkor már gyárai voltak az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Nagy-Britanniában és Új-Zélandon.

Az ifjabb William Wrigley 70 éves korában, 1932. január 26-án hunyt el Phoenixben, a saját kastélyában; 34 millió dollárt hagyott örököseire.