Ősi templomokra bukkantak egy indiai erdőben
Az érintett régióban 1938-ban folytattak utoljára átfogó régészeti vizsgálatot.
Elveszett templomokat, buddhista építményeket és barlangokat találtak az indiai Madhja Prades államban fekvő Bandhavgarhi Erdőrezervátumban – számol be a Heritage Daily. 1938 óta először folytatnak feltárást a térségben, a régészek egy 170 négyzetkilométeres területre fókuszálnak. Az érintett régióban található egy teljesen lezárt védett terület, amelyet a bengáli tigrisek és a biodiverzitás érdekében hoztak létre.
A vizsgálatot három fázisban végzik el, egyelőre az első, 2022 májusa és júniusa közötti szakasz ért csak véget. A kutatás során már most számtalan lelőhelyre bukkantak, többek között templomokat, mesterséges struktúrákat és üregeket írtak le.
A szakértők szerint a legmegdöbbentőbb felfedezés, hogy buddhista építményeket találtak egy olyan térségben, ahol egy hindu dinasztia uralkodott. Ez vallási harmóniára utal.
A régióban összesen 24 feliratot fedeztek fel, ezek a 2-5. századból származnak. A szövegek fontos helyszíneket, illetve maharadzsákat is megemlítenek. Ezek mellett 26 barlangot, 26 templomot, két kolostort, két fogadalmi sztúpát és 46 szobrot dokumentáltak. A kutatók kisebb leleteket is feltártak, köztük társasjátékokat és egy monolitot.