Egy úszó vár maradványaira bukkantak

Az erődszerű hajó roncsát az 1970-es években találták meg, de még most is zajlanak a feltárások.

Egy 15. századi királyi hadihajó roncsát vizsgálták Svédország partjainál – számol be a Live Science. A lelőhelyen ágyúk, puskák, számszeríjak és a tat maradványai is előkerültek, a megerősített, jól felszerelt vízi jármű olyan volt, mint egy úszó vár.
A Gribshunden nevű hajó János dán királyé volt, s 1495-ben süllyedt el. A katonákkal és fegyverekkel teli Gribshunden a korszakban rendkívül félelmetes lehetett. Fedélzetén nagyjából 90 korai ágyú lehetett, ezek kisebbek voltak, mint a 16. századi hajóromboló fegyverek. A 35 méter hosszú hajó volt az egyik első, amelyet úgy terveztek, hogy tüzérséget is szállítson. A Gribshunden egy karavella volt, az akkoriban új típus a Mediterráneumból érkezett a Baltikumba. A hajót nagyobbra és erősebbre tudták építeni, mint a korszak legtöbb hajóját.
Brendan Foley, a Lundi Egyetem munkatársa és a legújabb feltárás vezetője szerint János úgy használhatta hajóját, ahogy semelyik másik uralkodó. A király az 1480-as évektől gyakran utazott királyságai vizein a Gribshunden fedélzetén, rendszerint egy flotta kíséretében. János Dánia (1481-1513) mellett Norvégia (1483-1513) és Svédország (1497-1501) uralkodója is volt.
1495-ben a király a svédországi Kalmar felé tartott, hogy tárgyaljon a dán-norvég-svéd unió újbóli létrehozásáról, amikor hajója titokzatos körülmények között elsüllyedt. Egyes feltételezések szerint tűz üthetett ki, miközben Ronneby közelében horgonyzott. János és több társa megmenekült, de sokan életüket vesztették.
Foley szerint az ágyúk többségét nem sokkal később kiemelhették. Mivel a tenger itt túl hideg a hajóférgek számára, a roncs meglehetősen jó állapotban konzerválódott. A régészek nem mutatták ki a tűz nyomait, a hajó valószínűleg gyorsan elsüllyedt, miután felrobbant lőporkészlete.
A maradványokat az 1970-es években fedezték fel 10 méteres mélységben. 2013-ban azonosították, a legújabb vizsgálatok idén augusztusban és szeptemberben zajlottak.