A régi magyar széppróza mestere

Mikes Kelemen 1690 augusztusában született Zágonban, a mai Erdély területén egy háromszéki, református köznemesi családban. Nem véltelen, hogy irodalmi alkotásait, fogalmazását és stílusát élete végéig elkísérték az erdélyi havasok, a székely népszokások, illetve a Károlyi-biblia. Klasszikus irodalmi műveltségét,amire felfigyelt Rákóczi fejedelem is, a kolozsvári jezsuita kollégium alapozta meg. A fejedelem mellé került ugyanis az ifjú, 17 éves Mikes Kelemen, aki aztán apródjaként szolgálta az uraságot, majd hűsége zálogául követte őt az önként vállalt száműzetésbe is. Ezeket az éveket azonban nem önsajnálattal, hanem tevékenyen töltötte: elsajátította a francia nyelvet, miközben Rákóczi közvetlen környezetében lehetősége volt megismerkedni azzal a szellemi és kulturális légkörrel, amiben a fejedelemmel együtt megfordult. Ennek köszönhetően került be a versailles-i udvar és Párizs mozgalmas életébe is, ahol nemcsak tapasztalatot, hanem ihletet is gyűjtött. Látókörét tovább szélesítette, amikor Rákóczi 1717 őszén Törökországba utazott (a porta a bujdosókat Rodostóba, a Márvány-tenger partján fekvő városba telepítette) és Mikes oda is elkísérte. És bár a hazatérés reménye egyre távolibbnak tűnt számára, de a fejedelmet ekkor sem hagyta el. Erről adott képet Rodostóból írt Törökországi levelek című, fiktív személyhez címzett levélgyűjteményében.

„Kedves néném, nemcsak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok, akik nem tudják, mikor viszik ki a halálra. A mi sorsunk éppen olyan! Mennyi urakot, nemes embereket temettünk már el, kit egy, kit más esztendőben? Ugy annyira, hogy már csak ketten maradtunk volt Zay úrral. Az Isten azt is kivevé a bujdosásból, 22. Octobris. Már most egyedül maradtam a bujdosók közül, és nem mondhatom, mint eddig, hogy hadd vigyék ki ezt vagy amazt előre, mert egyedül maradván, nekem kell kimenni az áldozatra. A Csáky úr halála után Zay urat tette volt a porta a magyarok fejévé, akik ebben az országban vannak a császár protekciója alatt. Halála után a portára kellett mennem, hogy hírré adjam halálát. A szokás szerént engemet tettek básbuggá (= a török hivatali rangban elöljáró). Mert azt jó megtudni, hogy akik ebben az országban az öreg Rákóczival jöttünk, azok közül csak én maradtam. Hanem akik most velem vannak, azok újak. Micsodás a világ! Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése volt, és vagyon mindnyájunkkal. Egész prédikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről. Amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk. Vagyon immár egynehány napja, hogy ide visszaérkeztem. Mit rendel az Úr ezután felőlem? Az ő kezében vagyok. Hanem azt tudom, hogy a pornak porrá kell lenni. És boldog az, aki nem az Úrnak, hanem az Úrban hal meg. Annyi hosszas bujdosásom után kell-é most mást kívánnom annál a boldogságnál?” – írta Mikes Kelemen 1758. december 20-án kelt levelében.

A Törökországi levelek, bár fiktív személyhez, Mikes „kedves nénjéhez” íródtak, mégis egységesek, amit írójuk stílusa, gondolkodásmódja és személyes hangja biztosít. Nem véletlen, hogy Mikes Kelemen leveleire Kazinczy Ferenc és követői a magyar nyelv példájaként tekintettek.

1761-ben Rodostóban pestis pusztított, Mikes is e járváynak esett áldozatul október 2-án, 71 éves korában.