Ősi településeket találtak Ománban

A szakértők célja az, hogy felmérjék a térség veszélyeztetett műemlékeit.

Háromezer éves települések maradványaira bukkantak az ománi Kurajat tartományban – számol be az Arkeonews. Kurajat az ország parti fővárosától, Maszkattól délkeletre fekszik.
Dr. Mohammed bin Abdulhamid al Huszain, a Kábúsz Szultán Egyetem Régészeti Tanszékének vezetője szerint a mostani kutatásban al-Mazarei falujára és a környező területekre fókuszáltak. Korábbi vizsgálatok feltárták, hogy az emberek legalább háromezer éve, a vaskorban megtelepedtek a térségben.
A szakértők egy olyan projektben vesznek részt, melynek célja Omán veszélyeztetett emlékműveinek felmérése. A kutatók szerint a régió egyes lelőhelyeinek épületei a korszakban igen fejlett tervezést mutatnak, több településen hatalmas, több szobából álló, kőből emelt struktúrákra bukkantak.
A célok között szerepel, hogy Maszkat kormányzóságának műemlékeit is felmérjék, és létrehozzanak egy veszélyeztetettségi térképet. Az országban arra törekednek, hogy ezeket a történelmi helyszíneket is hasznosítsák a fenntartható fejlesztések során.
Kurajat vilajet egy régi közigazgatási egység, amely földrajzi elhelyezkedése és változatos domborzata miatt ismert. Kiterjedt partjai, magas hegyei és vizekben gazdag völgyei vannak, területén több korai erődítmény is található. A térség egykor stratégiailag is meghatározónak számított, fontos pont volt a Perzsa-öböl ellenőrzésében.