A Nobel-díj megalapítója, a dinamit feltalálója

Alfred Bernhard Nobel 1833. október 21-én született Stockholmban, a családja tagjai mérnökök és üzletemberek voltak, akik Olof Rudbecktől, Svédország leghíresebb tudósától származtak. Alfred édesanyjával és testvéreivel 1842-ben Szentpétervárra költözött, ahol édesapja, Immanuel Nobel néhány évvel korábban egy fegyvergyárat nyitott. Taposóaknákat gyártott a cári hadsereg számára, amivel jó haszonra tett szert. És bár Alfred nem járt iskolába, de kitűnő tanároktól kapott magánoktatást, így gyorsan elsajátított négy idegen nyelvet, miközben a természettudományokban, különösen a kémiában nagyszerű képességekről tett tanúbizonyságot – írja a NobelPeacePrice.org tudományos online portál.

A krími háború 1856-ban véget ért, a gyáruk pedig csődbe ment. A szülők és legkisebb fiuk, Emil hazatért Svédországba, ám a három idősebb fiú Szentpéterváron maradt és abban reménykedett, újra szilárd alapokra tudják állítani az üzletet. Alfred Nobel ekkoriban kezdett el érdeklődni a nitroglicerin, a rendkívül robbanásveszélyes anyag iránt, amelyet az olasz Ascanio Sobrero talált fel. Nobel úgy látta, hogy sok pénzt tudna keresni a robbanóanyag ipari hasznosításából, feltéve, hogy biztonságosabb kezelési módot talál. Komoly kísérletezések sora után állt elő 1863-ban, Svédországban a nitroglicerin és kovaföld ígéretes keverékével, mely alkalmas arra, hogy hogy rudakká alakítsák, majd 1864-ben el is kezdődött a tömegtermelés.

Alfred Nobel 1867-ben szabadalmaztatta a nitroglicerin alapú robbanó dinamitot és a következő évben megkapta a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tiszteletbeli kitüntetését „az emberiség gyakorlati felhasználását szolgáló fontos találmányokért”. Tapasztalata minden bizonnyal fontos inspirációs forrást jelentett a később a saját nevében alapított tudományos díjakhoz. Nobel ekkor már sikeres iparosnak és üzletembernek számított Európában, majd az Egyesült Államokban. Számos kudarc ellenére – a legtragikusabb a Nobel robbanóanyaggyárában 1864-ben történt katasztrofális robbanás, amely öccse, Emil életébe került – fokozatosan vált korának egyik leggazdagabb emberévé. A határozott és magabiztos üzletember (saját szavai szerint egyszerre volt embergyűlölő és szuperidealista, a magánéletben szerény, szinte félénk volt. Kortársai magányos és nyugtalan férfiként írták le, aki gyakran betegeskedett. Szerette az irodalmat, verseket és színdarabokat is írt, miközben tekintélyes méretű könyvgyűjteményt épített fel. Itt rejlett a fundamentuma annak a döntésének, hogy irodalmi díjat alapítson, amelyet a legjobb „idealista irányzatú” mű szerzőjének ítélnek oda. Idealizmusának azonban politikai vetülete is volt: Alfred Nobel támogatta azokat, akik felszólaltak a militarizmus és a háború ellen és hozzá akartak járulni a nemzetközi konfliktusok békés megoldásához.

Alfred Nobel felnőtt életének nagy részét Párizsban élte le, ám 58 évesen az olaszországi San Remóba költözött. Néhány évvel később megvásárolta a Bofors vasgyárat és fegyvergyárat, Karlskogában pompás kastélyt emeltetett, és fokozatosan készült fel arra, hogy végleg hazaköltözzön Svédországba. A dolgok azonban másként alakultak. Alfred Nobel 1896. december 10-én  hirtelen meghalt (szívroham következtében) San Remói otthonában. Az 1895. november 27-én kelt végrendelete úgy rendelkezett, hogy hatalmas vagyonának zömét a fizika, kémia, orvostudomány vagy élettan, irodalom és béke területén adományozandó éves tiszteletdíjak finanszírozására szolgáló alap számára kell fenntartani.

Vagyonát ma is a Nobel-alapítvány kezeli, és éves kamatait (150 800 svéd korona) minden évben egy fizikai, kémiai, orvostudományi, irodalmi és egy békedíjként ítélik oda azoknak a személyeknek, akik „az emberiségnek a legnagyobb hasznára vannak”.