A békeszerződés, ami a harmincéves háború végét jelentette

Az északnyugat-németországi vesztfáliai terület adta a harmincéves háborút lezáró szerződésnek a nevét, amely Európa történetének egyik legpusztítóbb konfliktusa volt. Az összefüggő háborúk sorozata 1618-ban kezdődött, amikor az osztrák Habsburgok megpróbálták ráerőltetni a római katolicizmust csehországi protestáns alattvalóikra. Ez szembeállította a protestánsokat a katolikusokkal, a Szent Római Birodalmat Franciaországgal, a német hercegeket a császárral és egymással, Franciaországot pedig a spanyol Habsburgokkal. A svédek, a dánok, a lengyelek, az oroszok, a hollandok és a svájciak mind beléptek a háborúba, amiben a kereskedelmi érdekek és a rivalizálás épp úgy közrejátszott, mint a vallás és a hatalompolitika. A háború nagyrészt német földön zajlott és pusztasággá tette az országot. Erőszak, fosztogatás és éhínség sújtotta a vidéket, miközben a seregek körbevonultak, kifosztották a városokat, falvakat és farmokat – írja a History Today online történelmi portál.

„Úgy élünk, mint az állatok, fakérget és füvet eszünk. Senki sem gondolta volna, hogy ilyesmi megtörténhet velünk. Sokan azt mondják, hogy nincs Isten…” – írja egy korabeli beszámoló egy sváb faluból származó családi Bibliában.

A háború befejezését célzó békekonferencia 1644 decemberében kezdődött Münsterben és Osnabrückben. Nem kevesebb, mint 194 állam vett részt rajta, a legnagyobbtól a legkisebbig, 179 meghatalmazott képviseletében. A konferencián a pápai nuncius, Fabio Chigi (a leendő VII. Sándor pápa) és a velencei nagykövet elnökölt. Az első hat hónap azzal telt, hogy arról vitatkoztak, hogy ki hova üljön és ki léphet be először a terembe. A francia és spanyol küldötteknek például egyáltalán nem sikerült találkozniuk, mert nem sikerült megállapodni a helyes protokollban. Csak nagyon lassan születtek meg a megállapodások és csaknem három hétig tartott az aláírási ceremónia megszervezése, amely 1648. október 24-én, szombaton délután 2 órakor kezdődött.

„A harmincéves háborúval együtt az öldöklések évszázadait is örökre lezárják, kijelentették: „Pax sit Christiana, Universalis et Perpetuai” – azaz legyen a béke keresztényi, általános és állandó. Vagyis érvényesüljön kölcsönös megértés. Foglalja magába Európa minden országát, egységesen, hogy valamennyi nemzetnek legyen esélye a jövőre. Mégpedig úgy, hogy tárgyalásokkal, részletegyeztetésekkel megszerkesztett hatalmi erőegyensúly biztosítsa a békét. S hogy mi a béke, azt Nadányi János – Apácainak ajánlott értekezésében – találóan így fogalmazta meg: „az emberi dolgok nyugodt szabadsága.” Akkor, 1648 őszén egész Európa ünnepelt: volt békebankett, békebalett és békemuzsika. Művészek versengtek, hogy emlékérmek, festmények, metszetek kompozícióiban minél beszédesebb képekkel fejezzék ki a béke lényegét: felvonulnak az antik istenek, virágoznak a kertek, kettőtörten hevernek az ágyúk, szegre akasztva a dob, égig érnek a lombkoronás fák. Tűzijátékok tudatták a városok piacterein tolongó néppel: nem lesznek többé ostromok és véres csataterek; a megismételhetetlen múltba tűnik minden rémes élmény, üszkös falu, szétvert otthon, megerőszakolt lelkiismeret. Nem lesznek többet kiéhezett, elvadult hadseregek és rokkant emberroncsok az országutakon. Hírmondók tudatták a kalendáriumok rongyos lapjain: Venus, a humanizmus megtestesítője elvette Mars hadisten minden fegyverét, Mars mezítelen. Ma is látható a vesztfáliai tanácsteremben az élethűen megfestett békebiztosok lába előtt a láncra vert kutya; az akkori embereknek ez azt jelentette, nem lesznek többé háborúk.” – elemezte dr. R. Várkony Ágnes egyetemi tanár a vesztfáliai békerendszer máig ható tanulságait.

III. Ferdinánd német-római császár és a birodalmi rendek Franciaországgal és Svédországgal kötötték meg a békét. A harmincéves háború, valamint a békekötés megváltoztatta Európa hatalmi viszonyait: Svájc és Hollandia kiváltak a birodalom kötelékéből, elismerték függetlenségüket. Az Odera, az Elba és a Weser torkolatvidéke Svédországhoz került, a Habsburgok elzászi birtokai, valamint Metz, Toul és Verdun Franciaországé lett. Brandenburgnak jutott Kelet-Pomeránia és négy német püspökség, Bajorország megtartotta Felső-Pfalzot és választófejedelmi címmét, Rajna-Pfalzot pedig választófejedelemségnek ismerték el. A Habsburgok császári hatalma névlegessé vált, csak az osztrák örökös tartományokra korlátozódott. Európa római katolikus visszahódításának lehetősége örökre eltűnt.