Ritka, ősi feliratot találtak Skóciában
A pikteket a kutatók leginkább régészeti leletek alapján ismerik, írásos forrásokat nagyon kis számban hagytak hátra.
A piktekhez köthető feliratos követ fedeztek fel Skóciában – írja a Heritage Daily a Live Science alapján. A népcsoporttól nagyon kevés írásos emlék maradt fenn, ezért a hasonló szövegek rendkívül értékesek a kutatók számára.
A piktek a mai Skócia északi és keleti részét lakták az ókor végén és a középkor elején. A rómaiak által caledonoknak vagy festetteknek is nevezett nép harci festéseiről, illetve tetoválásairól volt ismert. A piktek főként régészeti leletek alapján ismertek, nagyon kevés írásos forrást hagytak hátra.
Szakértők és önkéntesek egy csoportja a közelmúltban Doune közelében, az Old Kilmadock temetőben bukkant egy keresztet formáló kőre. A tárgy időszámítás szerint 500-700 között készült. A kövön egy titokzatos, ogham ábécével írt szöveg van, és állatfaragványok is díszítik. A leletet valószínűleg újrahasznosították a temetőben, ezért maradt fenn.
Eddig nagyjából 400 olyan szöveget találtak, amelyet ogham ábécével írtak, ezek többsége Írországban került elő. A mostani az első, amelyet Közép-Skóciában fedeztek fel.
Murray Cook, a Stirlingi Tanács régésze szerint a kő egyfajta szobor lehetett, amellyel tehetős készíttetője egyszerre akart tisztelegni a pikt örökség és keresztény vallása előtt. Az ogham az ír keresztények befolyására utal.
A temetőben korábban három másik faragott követ is találtak, amelyeken két másik ábécét használtak. A közelben talán egy kolostor működött.