Így fűtöttek eleink a paraszti gazdaságban
A szó átvitt és a legszorosabb értelmében is Mód László néprajzkutató a kályhától kezdi kanyarítani gondolatait.
Itt, a Kárpát-medencében ugyanis az éghajlati sajátosságok okán elengedhetetlenül szükséges a fűthető ház ahhoz, hogy kihúzzuk a téli zimankót. „Általában két nagy csoportra osztja a néprajzi szakirodalom a fűtőberendezéseket. Egyik csoportot a nyílt égésterű, másikat pedig a zárt égéstérrel rendelkező tüzelőberendezések adják. Előbbi esetben a láng ill. az égés, részben vagy egészében szabadon van. Ilyenek például a kandallók. Zárt tüzelőberendezéseknél ennek ellenkezője valósul meg: valamilyen körülhatárolt térben megy végbe az égés. Ide tartozik a kemence és a kályha. Később, a 19. század utolsó harmadától fokozatosan átveszi helyüket a sparhelt, azaz: takaréktűzhely” – vázolja a szakember, majd a tűzhelyek alapvető problematikájára tér át, ami nem más, mint a füstelvezetés.
Kezdetben az egyhelyiséges házak esetében a központban álló kemence füstje szabadon szállt és ott távozott a belső térből, ahol utat talált magának, így a nyitott ablaktáblákon át jutott ki a szabadba az égéstermék. Ha mégis „betették” az ablaktáblákat, akkor pedig az ajtó feletti kis nyíláson vezetődött ki a füst. E lakóháztípus nevét is éppen innen kapta: füstösház.
Ennél fejlettebb forma volt, amikor kívülről, tehát egy másik helyiségből – jellemzően a konyhából – kemencével fűtötték fel a szobát. Ez mentesítette a szobákat a füsttől. Mód László e ponton fedi fel a következő fejlődési szintet, aminek segítségével a szoba ténylegesen elkülönült a konyhától: „Azaz a padlás kialakításával. Ezáltal a hő nem a szoba felett, a tetőtérben terjengett, hanem lent, az élettérben maradt.” Ekkor már csupán a konyhában cirkulált a füst, amit továbbra is az ajtónyíláson át vezettek ki a szabadba. Ezt hívták füstöskonyhának. Mindennek a trendnek a kémények megjelenésével szakadt vége. „Területtől és társadalmi rétegtől függően a kémények a 7. és 12. századtól váltak ismertté tőlünk nyugatabbra. Ugyancsak hasonlóan nehéz pontos időt megadni a padozatok kialakulásánál, hiszen a ház egyes helyiségeire más és más időpontban került fedés” – fejtegeti Mód László.
Apropó, fedés! Kiváló szigetelőanyag a nád. Eleink idejében a nádfedés télen-nyáron megfelelő hőmérsékleten tartotta a padlást.
„Körülbelül néhány hónapja Balaton-felvidéki idősektől hallottam, hogy nyáron a pincék és a bor felmelegedését a kaszált fűvel akadályozták meg. Általában a présházak felett szénapadlást alakítottak ki, ami úgyszintén a megfelelő hőszigetelést biztosította” – emlékszik László. Csakhogy ma esztétikai és megannyi más indokkal valamilyen géppel picire vágjuk a füvet. Ezzel szemben atyáink lekaszálták a füvet, amit a padlásra terítettek ki. Mire kitavaszodott, addigra pedig a jószágokkal etették meg a plusz hőszigetelés gyanánt szolgáló szénát.
Fontos szerep jutott a falvastagságnak és az építőanyagnak is abban, hogy hidegben enyhébb, kánikulában hűvösebb körülményeket teremtsen tulajdonosaiknak a hajlék. László ennek érzékeltetésére személyes véleményét is megosztja. „Egyik barátomnak két tanyája is van Balástyán (Szegedtől kb. 25 km-re). Egyik vályogból épült, a másiknak pedig vert fala van. Odabent érezhető hőmérséklet-különbség, az utóbbi faltípus javára. Azaz valamelyest hűvösebb van a vertfalú épületben.” Tény azonban, hogy a lakóházak tájolásával is sokat javítottak a régiek saját hőérzetükön. Nemcsak, hogy kb. fél méter vastag falakat raktak, hanem a jobbára kelet-nyugati irányban feküdt a lakóépületek hossztengelye.
Lépjünk ki a házból és vessünk egy pillantást a tanyaudvarra – közepén a terebélyes eperfával. Ez a teljes házra kellemes árnyékot vetett még a legmelegebb nyáron is!
Most képzeletben induljunk el a gazdasági épületek felé! „Ismerünk olyan istállótípust, hogy tüzelős ól – említi a szakember. Nagyságrendileg a 18-19. századi Kárpát-medencében fordult elő az úgynevezett szálláskertes településtípus. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a központi részen lakóházakat alakítottak ki, míg a gazdasági épületeket: terménytárolókat, istállókat a tüzelős ólakkal együtt a településmag köré csoportosították.”
Lényegében életvitelszerűen, az állatokkal azonos légtérben éltek a férfiak. Bár az állatok testhője meglehetősen sokáig kitartott, de télvíz idején már begyújtottak – ezért a tüzelős ól elnevezés.
Ezzel körbejártuk a paraszti portát. Mód László búcsúzásul még azt fűzi hozzá, hogy „egy egészen új iránya alakulhat ki az alkalmazott néprajzkutatásnak abból, hogy megnézzük: mi az, ami elődeink több évszázados, évezredes múltjából átmenthető a jelenen keresztül a jövőbe. Sokat tanulhatunk őseinktől. Érdemes megszívlelni praktikáikat!”
Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát
A hajó egy, az ókorban igen értékesnek számító rézötvözetet szállított.
Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása
A Tropicanát egy ünnepség keretében semmisítették meg.
Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Han Kang intenzív, a történelmi traumákkal szembenéző és az emberi élet törékenységét feltáró költői prózájáért részesül a díjban.
Kivételes kincsre bukkantak a Somlón
A több ezer éves ékszer már megtekinthető.
Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni
A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
