Ókori hajóroncsot találtak Horvátországnál
A roncs az időszámítás szerinti 1-2. századból származik, és egy egykori kikötő közelében került elő.
Egy nemzetközi kutatócsoport közel 2000 éves hajó maradványaira bukkant a horvátországi Sukošan közelében – számol be a Heritage Daily. A lehetséges lelőhelyet 2021-ben észlelték, amikor fadarabokat, illetve érméket találtak a környéken.
A felfedezés után átfogó vizsgálatba kezdtek, melynek során a hajótestet 9 méter hosszan sikerült feltárni. A roncs 2 méteres mélységben nyugszik Barbir római kori kikötőjénél. Barbir maradványait 1973-ban mutatták ki, a későbbi kutatások alapján a régészek úgy gondolják, hogy a mára elsüllyedt kikötő egy jelentős kereskedelmi csomópont volt.
Az előzetes datálás szerint a hajó az időszámítás szerinti 1-2. századból maradt fenn, ekkor zajlott Barbir első építési fázisa. A roncsból vett minták egy részét Franciaországba küldték elemzésre, a vizsgálatból remélhetőleg kiderül majd, hogy a hajót helyi fákból építették-e.
A roncs egy része a hajóférgek miatt károsodott, ám a külső keret viszonylag érintetlenül megőrződött. A hajót homokkal, geotextíliával és kövekkel fedték be, hogy megóvják a további roncsolódástól. A tervek szerint a régészek 2023-ban visszatérnek a helyszínre.