A protestáns reformáció elindítója

Luther Márton a nyugati történelem egyik legjelentősebb alakja volt, bár korai éveit viszonylagos névtelenségben töltötte szerzetesként és tudósként. 1517-ben azonban megírta vitaindító dokumentumát „95 tétel” megnevezéssel a katolikus egyház korrupt gyakorlatáról, a búcsúcédulák árusításáról. Ennek központi témája a megtérés, a bűnbánat, valamint az, hogy az egyház igazi kincse az evangélium. Luther ebben meggyőződéssel állította, a Biblia a központi vallási tekintély.

Luther Márton a Német-római Birodalom részét képező szászországi Eislebenben (ma Németország) született 1483. november 10-én. Apja kitűnő üzletember hírében állt és a tíz tagú család hamarosan Mansfeldbe költözött, ahol a kis Luther lekezdte tanulmányait egy helyi iskolában. Ezt követően a Magdeburgi Közös Élet Testvérei által vezetett iskolába íratták be, ahol a testvérek tanításai a személyes jámborságra helyezték a hangsúlyt. Luther ekkor kezdett érdeklődni a szerzetesi élet iránt. Apjának azonban más tervei voltak vele, aki azt szerette volna, hogy ügyvédnek álljon. Beíratta az erfurti egyetemre, ahol számtant, csillagászatot, geometriát és filozófiát tanult, 1505-ben pedig mesterdiplomát szerzett. Ugyanezen év júliusában azonban különös eset történt: Luther épp hazafél tartott, amikor egy heves zivatarban egy villámcsapás kis híján kioltotta az életét. Luther az esetet Isten jelének tekintette és megfogadta, ha túléli a vihart, szerzetesnek áll. Miután a vihar alábbhagyott és a férfi sértetlenül megúszta, 1505. július 17-én – ígéretéhez híven – hátat fordított a jogi tanulmányoknak és belépett egy Ágoston-rendi kolostorba. Szigorú, mondhatni spártai szerzetesi életet kezdett élni, miközben folytatta a tanulást, és 1512-ben doktorált és a bibliatudomány professzora lett. A következő öt évben végzett teológiai tanulmányai olyan meglátásokhoz vezették, amelyek évszázadokra hatással voltak a keresztény gondolkodásra – írja a History online történelmi portál.

A 16. századi Európában közben néhány teológus és tudós elkezdte megkérdőjelezni a római katolikus egyház tanításait. A dolgot tovább bonyolította, hogy ebben a történelmi periódusban váltak szélesebb körben is elérhetővé az eredeti szövegek – nevezetesen a Biblia és a korai egyházfilozófus, Ágoston írásai – fordításai is. Ezek inkább a szentírás elsőbbségét hangsúlyozták, mint az egyházi tisztviselőkét. Azt hirdették, hogy csak Isten tud üdvösséget adni isteni kegyelméből. A középkorban azonban a katolikus egyház azt tanította, hogy az üdvösség a „jó cselekedetek” vagy az Istennek tetsző igazságtételek által lehetséges. Luther osztotta Ágoston központi hitét, amelyek később a protestantizmus alapját képezték.

Mindeközben a katolikus egyház „a bűnösök feloldozása érdekében” árusított „búcsúcédulák” gyakorlata egyre korruptabbá vált. Luther azonban elkötelezte magát amellett, hogy az üdvösséget csak hit és csak isteni kegyelem által lehet elérni, ezért határozottan tiltakozott ez ellen. Meggyőződése alapján írta meg híressé vált 95 tézisét, ami alapjában véve vitára bocsátható kérdések és javaslatok listája. Luther, a népszerű legenda szerint, 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom ajtajára szögezte a vitadokumentum egy példányát, amely később a protestáns reformáció alapja lett. A tézis gyorsan terjedt Németországban és Rómába is eljutott. Luthert 1518-ban a dél-németországi Augsburgba hívták, hogy a birodalmi diéta (gyűlés) előtt védje meg véleményét. Megegyezés nem született, így 1518. november 9-én a pápa elítélte az írást, mivel azok „ellentétesek az egyház tanításával”. Egy évvel később pápai bizottságokat hívtak össze a tanítások vizsgálata céljából: az első eretneknek nyilvánította őket, a második azonban csupán annyit közölt, hogy Luther írásai „botrányosak és sértőek a jámbor fülek számára”. X. Leó pápa végül 1520 júliusában kiadott egy pápai bullát (nyilvános rendeletet), hangsúlyozva, hogy Luther felvetései eretnekek. 120 napot adott a férfinak, hogy visszavonja téziseit, amire nem volt hajlandó, ezért az egyház 1521. január 3-án kiközösítette a katolikus egyházból.

Kálváriája azonban nem ért itt véget: 1521. április 17-én megjelent a worms-i diéta előtt, ahol ismét elutasította a vitadokumentum visszavonását, ezért egy hónap múlva V. Károly német-római császár aláírt egy rendeletet, amiben elrendelte Luther írásainak elégetését. Ezután Eisenach városában bujkált, ahol elkezdett dolgozni élete egyik fő művén, az Újszövetség németre fordításán, ami végül tíz hónapig tartott. Luther élete utolsó éveiben is határozott nézeteket képviselt: többek között Antikrisztussá nyilvánította a pápát, aki szerinte a zsidók birodalomból való kiűzését szorgalmazta.
Az 1530-as évek második felétől egyre több betegséggel küzdött és végül 1546. február 18-án hunyt el.