Új leleteket találtak az ókori kalózok városában
A krétai Phalaszarna tengeri tevékenységének, feltételezhetően kalózainak köszönhette gazdagságát.
Új leletekre bukkantak a krétai Phalaszarna Démétér-templománál – számol be a Heritage Daily. Az ókori városállamban az évek során lenyűgöző épületek és kincsek kerültek elő, az az időszámítás előtti 3. századra datálható egyik békeszerződésből pedig tudjuk, hogy a helyiek közül többen kalózkodásból éltek. Phalaszarna időszámítás előtt 69-67-ben pusztult el egy római támadás következtében. A város később feledésbe merült, és csak a 19. században találták meg.
A helyi Démétér-templom Phalaszarna akropoliszán épült. A nyitott szentély a földművelés és a termékenység istennője számára készült, Démétér a görög mitológiában Kronosz és Rhea lánya, Zeusz, Héra, Hesztia, Hadész és Poszeidón testvére volt.
A templom dór stílusú, az időszámítás előtti 4-3. században pedig újjáépítették. A komplexum két épületéhez egy hatalmas lépcsősor vezetett, a főépület a keleti volt.
A Krétai Mediterráneumi Egyetem csapata a közelmúltban geofizikai vizsgálatot folytatott a lelőhelyen. Az elemzés során egy föld alatti, félkör alakú struktúrát mutattak ki.
A szentélyben tárgyak is előkerültek, köztük szobrocskák és jó minőségű vázák. Az egyik edény a rajta lévő felirat alapján egy Akesztoi nevű személy áldozata volt az istennőnek. Ezek mellett olyan tárgyakat is felfedeztek, amelyek a Phalaszarna és az ókori egyiptomiak valamint a föníciaiak közötti kapcsolatról árulkodnak.