Egy hercegnő volt a történelem első szerzője

Hiába választ el mintegy 2800 év Homérosztól, nevéről szinte mindenki hallott már, az Iliasz és az Odüsszeia talán az emberiség történetének legvégéig velünk marad majd. Nem ő az egyetlen ókori alkotó, akinek nevét megőrizték az évezredek, de valójában ki az első szerző, akit név szerint ismerünk? Erre a kérdésre keresi a válasz a Live Science.

Az első írás

Az ókor kezdetét a kutatók többsége az első írásrendszerek megjelenésére datálja. Az írásbeliség kialakulása óriási ugrást jelentett fajunk történetében, az információk rögzítése nagyban hozzájárult a civilizációk fejlődéséhez. Az írás nemcsak a gazdasági adatok megőrzése miatt volt fontos, hanem például a kultúra fellendülését, a különböző történetek lejegyzését is segítette.

Mai tudásunk alapján a legkorábbi írásrendszer időszámítás előtt 3400 környékén, Mezopotámiában, Sumer területén alakult ki. Az Eufrátesz és a Tigris folyók, illetve a Perzsa-öböl által határolt terület a modern Irak déli részén feküdt. A régióban ékírást használtak, amelyet agyagban rögzítettek.

Erhan Tamur, a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum posztdoktori kurátora úgy véli, az emberek többsége valamilyen ógörög személyt, talán épp Homéroszt említené a legkorábbi fennmaradt szerzők között. A legősibb, névről is ismert alkotó viszont nem görög nyelven, hanem sumerul, ékírással írta meg műveit.

Az érintett személy nagyjából egy évezreddel előzte meg Homéroszt, Enhéduanna egy hercegnő, papnő és költő volt. „Első szerző alatt azt értjük, hogy ő az első név szerint ismert szerző, akit kapcsolatba tudunk hozni egy meglévő szöveggel” – mondta a Live Science-nek Benjamin Foster, a Yale Egyetem asszirológusa. Mint hozzátette, a mezopotámiai irodalom jelentős részét nem lehet egy-egy konkrét személyhez kötni, Enhéduanna ebből a szempontból is különleges.

Egy legendás uralkodó lánya

Enhéduanna a legendás Sarrukín (nagyjából időszámítás előtt 2334-2279) lánya volt. Az uralkodót a Biblia alapján Szargonként is emlegetik, ő volt az Akkád Birodalom alapítója.

Enhéduanna a központi karaktere annak a 2022 októbere és 2023 februárja közötti kiállításnak, amelynek tematikája az ókori Mezopotámia női. A New York-i Morgan Könyvtár és Múzeum kiállításának egyik kurátora Tamur.

Sarrukín időszámítás előtt 2300 környékén egyesítette Mezopotámia jelentős részét. Az északi akkádok ekkor hódították meg a régió déli, sumérok által lakott részét. Sarrukín révén született meg a történelem első birodalma.

A király Ur városában lányát tette meg Nanna holdisten főpapnőjének, hogy ezzel is konszolidálja hatalmát. A lány ekkor kapta az Enhéduanna nevet, ami Tamur szerint sumérul nagyjából annyit tesz: főpapnő, az ég ékköve.

Enhéduanna főpapnőként és az uralkodó képviselőjeként a korabeli Ur városának nagyon fontos személyiségévé vált. Feladatai mellett ugyanakkor a költészetre is maradt ideje.

Önéletrajzi elemeket is lejegyzett

Bár Enhéduannát ma a legkorábbi szerzőként jegyzik, neve hosszú időre feledésbe merült. 1927-ben Sir Leonard Woolley brit régész csapatával Urnál folytatott feltárást, ekkor került elő az az alabástromkorong, amelyen Enhéduanna neve szerepelt.

A Pennsylvaniai Egyetem Régészeti és Antropológiai Múzeumának gyűjteményéhez tartozó tárgyon magát a hercegnőt is megörökítették. A jeleneten a főpapnő templomában Inanna, Nanna lánya számára szentel egy emelvényt. Enhéduanna több himnuszában is Nannát dicsőíti, költeményeinek többsége viszont Inannának szól. A hagyomány szerint a holdistennő lánya az Esthajnalcsillagban, azaz a Vénuszban lakott.

Enhéduanna verseiben Inannát akkád megfelelőjével, Istárral, a szerelem és a háború istennőjével azonosította. A himnuszokban Inanna egyszerre heves és kegyetlen, illetve szerető és kedves istennő.

A hercegnő műveinek további érdekessége, hogy önéletrajzi elemekben is gazdagok. A versekben például Lugal-anne is feltűnik, aki feltételezhetően Ur királya volt, és megpróbálta elmozdítani a főpapnőt. Tamur szerint ezzel Enhéduanna egyben az első ismert szerző, aki önéletrajzi részleteket is beépített munkáiba, műveiben ráadásul megalkotásuk körülményeire is kitért. A szerzés aktusát a szüléshez hasonlította, ez a metafora pedig máig fennmaradt.