Rengeteg áldozatot követelt az aranyvárosok keresése

A középkor vége és az újkor kezdete európai szemmel egy igen izgalmas időszak volt. A hajózási technológiai fejlődése lehetőséget, a korábbi kereskedelmi utak hanyatlása pedig kényszert teremtett a kontinens számára: egyre több felfedezőút indult.

A nagy földrajzi felfedezések kora azonban nemcsak az új ismeretek megszerzésének, hanem a mítoszok születésének is nagyban kedvezett. A távoli régiókban talált kincsek, a továbbra is feltérképezetlen területekbe vetett hit, illetve a gazdagságot hajszoló tengerészek együtt tökéletes kombinációt teremtettek a legendák számára, melyek aztán őrült keresésekhez, eredménytelen utakhoz vezettek.

Ezen történetek közül kimagasló a gyakran El Doradóéval is keveredő Cibola meséje, amelyről a Heritage Daily írt bővebben. A legenda egy felfoghatatlanul gazdag vidékről szól, melynek hét hatalmas városát teljes egészében aranyból emelték.

Egy kudarcos út

A történet eredete homályos, valószínűleg egy portugál mítoszban gyökerezik, amely pedig egy még korábbi, ibériai legendán alapul. A mese szerint az Atlanti-óceánon fekszik egy szögletes, Antillia nevű sziget, amelyen hét város található. A szigetet már Zuane Pizzigano 1422-es hajózási térképén is feltüntette.

A Ciboláról szóló történetek többsége azonban a Narváez-expedíció túlélőitől származik. A kudarcos kolonizáló vállalkozás keretében, 1527-ben Floridában akartak telepet alapítani. A 600 fős legénységből csak négyen maradtak életben, a többiek a tengerbe vesztek, éhen haltak, megbetegedtek, vagy az őslakosok áldozatául estek.

A túlélők Floridánál vetődtek partra 1528-ban. Évekig bolyongtak a mai Texas és Észak-Mexikó területén, mielőtt 1536-ban spanyol rabszolga-kereskedők kimentették őket. 1542-ben egyikőjük, Álvar Núñez Cabeza de Vaca könyvben számolt be kalandjairól, ez az első írásos beszámoló Észak-Amerika őslakosairól, flórájáról és faunájáról.

Cabeza de Vaca visszaemlékezéseiben az aranyról is említést tett, mint írta, az őslakosok elmondása alapján a náluk lévő értékes tárgyak egy távoli területről származtak, melyet Apalachee-nek neveztek. Párhuzam fedezhető fel az apalachee indiánokkal, akik a mai Tallahassee környékén laktak. A régészeti adatok arról árulkodnak, hogy a népcsoport kézművesei igen ügyesek voltak, termékeik pedig távoli vidékekre is eljutottak.

Cabeza de Vaca szerint az expedíció kapcsolatba is lépett az őslakosokkal: territóriumuk külső részére tudtak eljutni, ahol egy települést elfoglaltak, a törzsfőt pedig több falubelivel együtt túszul ejtették. Aranyra utaló nyomokat nem találtak, az őslakosok ráadásul gerillaszerű harcba is kezdtek az idegenekkel szemben.

A legenda születése és bukása

Az európaiak még abban az évben elhagyták a térséget, a 600 főből ekkor már csak 242-en éltek. A csoport öt hajót épített, nem sokkal később viszont már csak 80-an maradtak, rövidesen pedig egy hurrikán is lecsapott rájuk. Cabeza de Vacáék végül egy zátonyra sodródtak.

Antonio de Mendoza, Új-Spanyolország alkirálya a beszámoló tükrében 1539-ben Marcos de Niza ferences testvér és Estéban – az Újvilág első afrikai felfedezője, egy korábbi mór rabszolga és Cabeza de Vaca túlélőtársa – részvételével indított újabb expedíciót. A szerzetes saját könyvében azt írta, több helyi is mesélt nekik Ciboláról, állítólag a távolból pedig a saját szemével is látta a mai Új-Mexikó nyugati részén álló hét pompás várost.

A szenzációs beszámoló után még út kezdődött. Francisco Vázquez de Coronado társaival a Marcos de Niza által leírt utat követték, 1540-ben, a helyszínre érkezve viszont az aranyvárosok helyett apró, pueblók által lakott településeket találtak csak.

A felfedezők szerint az őslakosok olcsó anyagokból épült, zsúfolt, magasra nyúló falvakat hoztak létre itt, mintha településeiket összegyűrték volna. Vázquez de Coronado utóbb rengeteg pueblót öletett meg az európai terjeszkedés során, de az Apalachee után kutató, Hernando de Soto vezette spanyolok Florida nyugati részén is súlyos veszteségeket okoztak a helyieknek.

Cibola legendás földjét tehát sosem találták meg, a keresés viszont rengeteg áldozatot követelt az európaiak és az indiánok oldalán egyaránt. A mesés városok története jól szemlélteti, hogy a nagy földrajzi felfedezések korában milyen megszállottan – és sok esetben mennyire értelmetlenül – keresték az európaiak az új területek kincseit.